Koszi a moros valaszt, kozben mar egy nemet cimeres listara is
feliratkoztam, tobbfele elmelet van, miert mor, valoban nem az irodalombol
szarmazik, szerencsere.

Udv
Vica

Tompa Mihály: Ebéd után

A gazdag Földes úr ebédre hívatott,
Mert, - ugy mond - tiszteli a költőt s a papot,
Tudom, tudom... s aztán egy-két lármás ebéd:
Hogy a nagy pártfogót játszhassuk, már elég.

S ki asztalához egy ily embert ültetett:
Azzal csak házának szerez becsületet;
Oh a divatlapok tudatják mindenütt...
S boldog halandó az, kit a hír dobra üt!

Nos tehát, az ebéd estére végbe ment,
Gazdag volt s a szakács nagy mester, annyi szent;
S a bor, a bor! - az sem állhat meg ez előtt,
Mit az isteneknek a bájos Hébe tölt.

A kávé és szivar dicső volt egyaránt,
Mint a bűvös hasis, akkép hatott reánk;
S minthogy van zongora, vannak kisasszonyok:
A többit sejteni nem lesz nehéz dolog.

Láttuk kertjét, lovát, - láttunk sok egyebet,
Mindent magasztalánk, - gondolni is lehet! -
És aztán, hogy végűl maradjon a java:
Hová bevezetett, az a könyvtár vala.

Mondá, - s keble dagadt az önérzet miatt -
Hogy ő könyvekre sok százat, ezret kiad,
De bár annyit kivisz iró s irodalom:
E szellemkincsekben megtérűl gazdagon.

Igaza volt. Ellent nem mondhatok neki
Mi pénzben s példányban a számot illeti, -
Könyvvel megrakva van a polc, a fülke mind;
- De nékem sok nem az, mit ő kincsnek tekint.

Sirbolt az, nem könyvtár, - fojtó lég, szag van ott,
S üveg koporsókban sok idétlen halott;
Búsan tündöklenek aranyzott cimeik,
S az itélet napja sohsem jön el nekik.

Oh mily rontás is az s mily gúnyos árvaság,
Hogy mód, készség, izlés együtt oly ritkaság!
Mig legtöbb sajnálja könyvért filléreit:
Ez tudna s nem vehet, - amaz veszen, de mit!

Az én uramnál ép az érzés, értelem. -
Jó s bolondgombában ki választást teszen,
Akinek kedves a tisztán szórt garmada:
Ime, könyveinek szemét két harmada!

Az ő szemében egy:szobrász s kőfaragó,
Miképen egy: tészta kenyér és vakaró;
Mit a lángelme irt, mit a kontár csinált:
Gyűjti, - gyűjti, mint a pipát, fegyvert, csigát.

S ki a forintokért köteteket cserélt,
A sárba dobta ki pénzének a felét:
Buzog, tesz, áldozik, - de céltalan s hülyén,
S igy alig lendít a közmüveltség ügyén.

És lám, lám! mindenütt mily tapintat, mi csin!
Minden tárgy izléses, legyen nagy, vagy kicsiny;
Kényelmes, gyönyörű bútor, kocsi, fogat,
A fa- s virágcsoport műértelmet mutat.

Finom, nemes modor, - hibátlan öltözet,
Öszhangzik a szabás, s díszités, szövet,
Mily választékos a váll, mente, főkötő....
Csak az olvasmányban az izlés megölő!

Könyv: könyv; - regény: regény; a hátulsó lapon
Esik a temetés, vagy a lakadalom;
Hát a vers, hogy mi az? no biz uramfia!
Rövidre nyirt sor, s a végin kadencia...

Hanem elég, - ebből tán még nem lesz harag -
Hisz szavaim csupán Földesről szólanak;
És aztán, hol eddig nem láttak szivesen,
Nékünk is megnyilt már a szőnyeges terem.

Igaz, ha megcsuszunk sikárolt padlatán:
Egy futó mosolygást utólérünk talán;
De aztán felderit, kibékit a salon:
Jó könyvek, (Versünk is!) levén az asztalon.

Köszönet az Arcanum Verstár '98 CD-jének. Egyébként on-line is kereshető a
http://www.arcanum.hu/cultus/ címen.


Üdv:
Attila

Kedves Józsi!

HIX NYELV #455, >:

> Nem az lenne a logikusabb hogy a "rádióból hallottam", mivel onnan ered a
> hang?

  Ezen a téren nemigen működik a formállogika, különben nem lenne az 
idegen nyelvek tanulásának egyik sarkalatos pontja az igevonzatok 
biflázása.

  De ha a formállogika nem is áll, nyelvtipológialag egy fontos 
dologra tapintottál rá: a magyarban -- lévén finnugor nyelv -- 
valóban a "rádióból" forma lenne a 'logikusabb' (de ugyanúgy 
"televízióból" is).

  A "keres, gyűjt, fog, talál, meglát" stb. igék -- így idejön a 
"hall" is -- a finnugor nyelvek többségében ablatívuszt vonzanak 
(tehát "-bÓl, -rÓl, -tÓl" ragokat), ellenben az indoeurópai 
nyelvekben lokatívuszt ("-bAn, -On, -nÁl), pl. "_Messziről_ lát egy 
kis világosságot" (Magyar Népköltési Gyűjtemény).

  A magyar azonban indoeurópai nyelvek közé települve feladta ezt a 
sajátosságot, az eredeti forma jórészt csak archaikus és nyelvjárási 
jellemző lett. Emiatt olyan párok vannak mint finn "keksi marjasen 
_mäeltä_" 'észrevett egy bogyócskát a _dombon_ (tkp. dombról)'

  Szóval minden attól függ, hogy inkább az észlelt cselekvés / 
történés / létezés helyét fejezzük-e ki, avagy azt a viszonyt, amit 
az észlelt dolog és az észlelő közt van. A kettő közt nem a logika 
dönt, hanem a nyelvtipológia.

Kedves Attila!

HIX NYELV #455, >:

> a név autentikus ejtése milosevity

  Ha már pontoskodunk, akkor ne feledkezzünk el arról, hogy az "o" 
hosszú  (+ a zenei intonáció).

Kedves Attila!

HIX NYELV #455, Mártonfi Attila >:

> >  Ugyanakkor arról sem feledkezhetünk el, hogy ez a fórum is inkább az élő
> >beszélt és nem az írott nyelvi közeg sajátosságaival rendelkezik. Ilyen 
> >helyzet pedig eddig a történelemben nemigen fordult elő
>
> Dehogynem! Az írás kialakulásakor feltétlenül. Csak az már rég volt. De
> középkori leveleket olvasva hasonló érzése támad az embernek.

  Na jó, túloztam.

Kedves From:!

HIX NYELV #455, >:

> Meg tudná mondani valaki nekem, hogy mit jelent a gar? Honnan jön ez a
> mondás?

  Hátultról előre válaszolok. A székely tájnyelvből jön. Az alapszó eredete 
ismeretlen és a mai köznyelvben csak a "nagy garral" kifejezésben létezik (ez 
a forulat egyébként a XVII. sz. vége óta adatolt). 

  Az Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen (EWUng) szerint maga a "gar" 
szó ugyan előfordul a XIX. sz.-ban 'fennhéjázás, elbizakodottság' 
jelentéssel, de ez nem eredeti, hanem csak a "nagy garral" szólásból való 
elvonás. (A "nagy garral" legkorábbi jelentése egyébként az EWUng szerint 
'vadul, hevesen; nagy zajjal, ricsajjal' volt.)
  Eredetibb származéknak tetszik a szintén XIX. sz.-i "garos" 'fennhéjázó, 
gőgös; elbizakodott' szó.

  Nem tudni, ebből a szóból valók-e az alábbi régi/tájnyelvi szavak:
- "garol" 'keresztülgázol (pl. sáron, vízen)'
- "gartat" 'oldalogva, fartatva, cikkcakkban megy (pl. az úton);
  büszkén körüloldalol (mint kakas a tyúk körül)'
- "belegartat" 'beleüti az orrát (vmibe); ügyetlenül belekezd (vmibe)'

  Eddig az EWUng, én azonban a Ballagi-féle 1873-as értelmező szótárban 
találtam két másik szót, amelyekkel vagy összekapcsolható a "gar", vagy sem 
(az ezzel kapcsolatos alábbi eszmefuttatásaim csak gondolatkísérletek!):

- "gara" 'gyors, locsogó beszéd; elbizakodottság, fennhéjázás; vmely művel 
elbíráló személy, kritikus (sic!)', ill. "garál" 'folyton beszél, locsog, 
vmely művet elbírál (sic!)'. [Itt az első jelentés lehet az elsődleges.]
Ez úgy tűnik, hangutánzó szó, és összefügghet a "kárál" szóval [egyébként 
bájos az a nyelvújítási asszociáció, ami a művészetkritikát a locsogáshoz 
párosítja :-)]. Ha ezzel hozzávesszük a fenti "gartat" utolsó jelentését, 
akkor találtunk egyfajta asszociációs kapcsolatot a baromfik hangja és a 
(fennhéjázó) büszkeség közt.
(Az esetleges hanggal kapcsolatos elsődleges jelentésre utal a "nagy garral" 
legkorábbi 'nagy zajjal, ricsajjal' értelme is.)

- "gar" a "gór" 'nagy, magas, hosszú lábú, hosszú nyakú' szó változata (erről 
a "gór"-ról vár volt szó a 393-as számban). Itt felvethető az, hogy a 
fennhéjázást általában a kihúzott, "peckes", "orrot fennhordó" testartáshoz 
párosítjuk, így egy 'nagy, magas' jelentésű szó alkalmas lehet az 
elbizakodottság kifejezésére.