Kedves FILOZOFIA-olvasok!
  Kedves Szakacs Tamas!


Tobb, mint egy honapja tartozom ezzel a valasszal - ami mar keszen
volt gondolatban jo ideje, de megirni csak most jutott idom.
Igyekszem csak a lenyeges reszekre valaszolni.

> Felado : Szakacs Tamas
> Temakor: Buneset es egyebek ( 729 sor )
> Idopont: Fri Sep 29 18:03:23 EDT 2000 FILOZOFIA #529
> - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

> ... az is eloiteletesseget jelent, ha valaki hivo.
> Valamelyik eloitelete mindenkepp megvan.

Nevezzuk inkabb eltero kiindulasi alapnak, es akkor nem hangzik olyan
kellemetlenul. :)

Az utobbi hetekben sokat gondolkodtam ezekrol a dolgokrol, es oda
jutottam, hogy a vallasnak/hitnek egyedul az az aspektusa lenyeges a
az egyes ember foldi elete szempontjabol (masfele elet lehetosege
persze nem kizart, de nem is bizonyitott, ezert csak ezt a foldit
tartom lenyegesnek), hogy mennyire segit abban, hogy embertarsainkkal
tiszta, oszinte, a szereteten alapulo kapcsolatban legyunk. Tehat nem
tartom lenyegesnek a vallas filozofiai ill. ismeretelmeleti
megkozeliteset, mert a hetkoznapi eletben ez az oldala nem jatszik
fontos szerepet. Sokkal lenyegesebb az erkolcsi tartalma. Ha viszont
ezt tekintem, akkor azt kell megallapitanom, hogy az istenhit sokat
segithet azoknak, akik onerejukbol nem kepesek a fentebb roviden leirt
emberi kapcsolatokra, amde nem nelkulozhetetlen feltetele azoknak.

Maci irta egyszer, hogy aki megter, az felhagy a karos
szenvedelyekkel, nem csalja meg a hazastarsat, es hasonlok. Nos, ha a
hit ebben segit valakinek, akkor az jo dolog, de meggyozodesem, hogy
mindezekre egy vallastalan/nemhivo/ateista ill. mas (nem kereszteny)
vallasu ember is kepes.

Azt mondjatok, hogy aki nem hisz, az elkarhozik. Nos, nem tudom
elkepzelni, hogy _amennyiben_ letezik isten, akkor egyedul azt venne
figyelembe, hogy hitt-e/hisz-e benne az ember vagy sem. Sokkal
lenyegesebb szempont kell legyen ennel, hogy hogyan elt, mit tett, mit
mondott, csak szavakkal szeretett-e, vagy a tettei is osszhangban
voltak a szavaival.

> Tehat a buneset pedagogiai elemzese nem onmagaban problemas --
> elvileg lehetne abbol ertelmes kovetkeztetesekre jutni, ha van
> letjogosultsaga a pedagogiai analizisnek. Azonban addig, amig a
> pedagogiai modszer ellenkezojet allitja, mint a bunesethez
> termeszetenel fogva helyes teologiai eredmeny, akkor ne
> csodalkozz, hogy nem ismerem el a pedagogiai kovetkeztetest...

Nem, nem csodalkozom rajta... :)
Azert en megis ugy gondolom, hogy ha valaki biztos akar lenni egy
elmelet helyessegeben, akkor megvizsgalja kulonbozo szempontok
alapjan, es ha minden nezopontbol nezve ugyanazt az eredmenyt kapja,
akkor elfogadja helytallonak, ha pedig elteresek adodnak, akkor
alaposan utanajar, hogy nem az elmeletben van-e a hiba.
De azt hiszem, egy olyan elmelet eseteben, amely nem vizsgalhato
empirikusan, nem erdemes mar errol tobbet irnom.

>> > Vagy a gyogynovenyek termesztesenek tudomanyat is pedagogiailag akarod
>> > vizsgalni? ;-)
>> Huncut! :) Termeszetesen nem igy akarom vizsgalni, de nincs is ra szukseg,
>> mert a gyogynovenytermesztes is viszonylag kis mertekben erinti az emberek
>> eletet.
> 
> Ezt most nem ertem. Akinek epp letfontossagu egy gyogynoveny,
> annak nagyon is erinti az eletet, megsem fordul ettol meg a
> pedagogiahoz! Vehettem volna peldanak mondjuk a taplalkozast, ami
> mindenki eletet erinti -- ekkor maris pedagogiailag vizsgalod? :-)

Nem. Viszont furcsallom, hogy az istenhitet egy kalap ala veszed a
gyogynovenytermesztessel, vagy a taplalkozastudomannyal.
Egyebkent rajottem, mi volt a baj egesz vitank alatt: az altalam
vazolt problemat (tudas meglete vagy hianya, a bun fogalmanak ismerete
vagy nem ismerete a buneset idejen) kizarolag pedagogiai
szorszalhasogatasnak tekintetted, holott szerintem ez nem annyira
pedagogiai, mint inkabb ismeretelmeleti kerdes. A pedagogia csak ott
jott a kepbe, amikor a bibliai tortenet nevelo hatasarol esett szo,
pontosabban: hogy a tortenet nevelo celzatu szeretne lenni.

> ...
> Hogy felig azert elorebb is lepjek: kerdesednek nincs jelentosege
> a buneset szempontjabol. Annak lenyege tovabbra is az, hogy az
> emberrel kozvetlen kapcsolatban levo Teremto parancsaval szemben
> az ember engedetlen volt.

Betennek ide egy reszletet egy levelbol, amit egy baratomnak irtam, es
talan jobban megmagyarazza, miert nem tudom elfogadni az
"engedetlenseg" cimu magyarazatot. Remelem, nem lesz tul lirai... :)
(Az egyes szám első személyű részek nem rólam szólnak,
hanem általában az egyes emberről.)

***

Nehéz tudomásul venni, de az ember - minden megismerési és
önmegismertetési szándéka és igyekezete ellenére - megismerhetetlen
marad mások számára. _Teljességében_ legalábbis biztosan.

Nyilvánvaló, hogy mindenkiben működik az a vágy, hogy valaki, egy
neki/nekem fontos ember (vagy több) ismerjen, úgy, ahogyan én ismerem
magamat, minden hibámmal, gyengeségemmel, értékeimmel, kincseimmel
együtt (ezért alapvető az önismeret). Létfontosságú, hogy elfogadjanak
olyannak, amilyen igazából vagyok, és létfontosságú az is, hogy
átadhassa az ember magát valakinek, minden olyan tulajdonságával
együtt, amit önmagában értékesnek, szépnek, jónak érez (hiszen csak
ajándékozni akar). Ha nem találunk ilyen emberre, a létalapunk (a
lelki) foszlik semmivé.

Ha szeretnek, az azt jelenti, figyelnek rám, hogy vigyáznak rám, és
akkor bátrabb vagyok, el merem mondani, gondolni, érezni, amit akarok.
Akkor tudok - és akarok is - változni, ha kell, mert látom értelmét.
Ha én szeretek, az azt jelenti, körülveszem a másikat mindezzel a
figyelemmel, odafigyeléssel, törődéssel, és ezt csak azért teszem,
mert a másik fontos nekem, és mert nekem is jó, ha elfogadhatom őt. Ha
visszakapja az ember mindezt, azon nem kell csodálkozni, az a dolog
természetéből következik - ha őszintén csinálják.

Lehet, hogy ebből a vágyból született (mert sokaknál kielégítetlen
maradt) isten képzete, az a transzcendens valami-valaki, ami-aki
teljesíti mindazokat a "feltételeket" (rossz szó, mert nem szabhat
ilyet senki, nem is várhat el, legalábbis nem a szó köznapi vagy jogi
értelmében), amelyeket fentebb leírtam.

Nem elégséges magyarázat a világban tapasztalható "rossz"-ra
(szándékos az idézőjel, mert azt sem hihetem, hogy a rossz, a gonosz
'mint olyan', mint különálló princípium létezhet) a sátán, és egyéb
misztikum, sem az "eredendő/eredeti/áteredő bűn". Az emberek egészen
egyszerűen szeretethiányban szenvednek, odafigyelés-hiányban,
törődéshiányban. Egy gyerek nem magától lesz "rossz", mi felnőttek
tesszük azzá őket a nemtörődömségünkkel, a szeretetlenségünkkel. Ha a
hagyományos istenhit/kereszténység működőképes elmélet lenne, ha valós
lélektani háttere lenne, abból szükségszerűen az következne, hogy
minden keresztény és keresztyén családban, közösségben, városban,
országban csupa jó és kiegyensúlyozott embernek kellene élnie.

Az igazi bűn nem az _engedetlenség_, hiszen nem lehet szó
_tekintélyről_, sem _parancsról_ ezekben a viszonylatokban. Még a
"kinyilatkoztatás" eufémizáló fordulata sem enyhít ezen semmit. Az
igazi bűn (önmagunkkal és embertársainkkal szemben) inkább annak az
alapnak a fel-nem-ismerése, amire minden emberi kapcsolat épül, azaz
kellene, hogy épüljön.

***

These are my last words :) (marmint ebben a vitaban)

Kati