a tegnapibol


> =======================================================
> Felado : Gaal Gyongyi
> E-mail : 
> Temakor: Tortenet a Szerelemrol ( 121 sor )
> Idopont: Sat Apr 23 09:16:35 EDT 1994 OTTHONKA #156
> - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

es a Halalrol

(hetedik reszlet)

Egy sza'lafa alatt ultek.
A magasban feher felhok lebegtek, mint egy viragzo, feherbe oltozott
gyumolcsoskert. Szavitri olyan nyugodt es boldog volt, hogy kedve lett
volna viragba oltozni. - Lattad az aranypantos ladankat? - kerdezte
Szatjavan. - Egy kalitkat lattam... - csodalkozott Szavitri. - A legszebb
ladika volt, a legnemesebb fabol. Aranypantok, aranysarkalas tartotta
ossze, aranyzar csattant rajta. Ezt hozta el magaval anyam, amikor
elemnekultunk a palotabol. Mit orizhetett benne? Nem tudom. Talan a
legszebb ekszeret, talan valami mast. Ennyije maradt abbol, amije volt. De
ezt a ladikat mindig maganal tartotta. Lathattad, meg most is vele van.
Sohasem mondta, de en tudom: ez a kicsi lada teszi ot kiralyneva. A fa mar
kirohadt az aranypantok korul. Amit az aranyzar orzott, regen kihullt:
elveszett a lyukas bordak kozott. Te kalitkanak mondtad, o bezart ladikanak
latja ma is. 
Kesobb ezt kerdezte Szavitri:
- Me'g nem mondtad el, miert kellett menekulnotok? 
Szatjavan hallgatott, tunodott, mint aki a valaszt formalgatja. Azutan
elore faradt lett a valasztol. Felkonyokolt.
- Elmondjam? Mert eppen itt vagy? Mert kivancsi vagy? - El kell mondanod! -
Nem erezte meg a ferfi szavaban a gunyt es a fajdalmat. 
Szatjavan az arcaba nezett.
- Amikor kislany voltal, beleguritottak csalanbokorba? - Nem ... nem
emlekszem ...
De volt valami a ferfi hangjaban, amitol egyszerre ugy erezte:
szegyenkeznie kell. - Hat engem beleguritottak!
Szinte gonosz lett, amint folytatta.
- Nem faj, csak utana eg az ember bore.
Szavitri megfogta a ferfi meztelen alsokarjat. - Me'g mindig eg?
Szatjavan ernyedten, szo nelkul hanyatt dolt. - Azt kerdezted, miert
kellett elmenekulnunk? - mondta nagy sokara. 
Szavitri tudta, most hallgatnia kell.
A fiatal ferfi a magasba nezett.
- Mert Djumatszena kiralynak volt egy occse! 
A mondat fellobbant, mint egy langnyelv. - Mert apam kiraly volt, es az
occse omiatta nem lehetett kiraly. Mert apam nagy ember volt, bator ferfi,
es az occse torpe. Mindenben csak torpe. Mert apamnak minden sikerult, es
az occse mindentol visszahuzodott. Mert apamat szerettek, az occsetol meg
feltek. Mert apam fenyben elt, az occse meg orokke arnyekba huzodott. 
Az indulat mar lobogott, a langok csapdostak. - De hany szalbol szonek egy
szonyeget? Ezerbol, tizezerbol? - valtott hangot a hanyatt fekvo ferfi. -
Mert mas is volt... Emlekszem a palotankra. Gyerek voltam, es mindig
eltevedtem a palotankban. Mert olyan nagy volt, olyan fenyes. Annyi terme,
lepcsoje, folyosoja es rejteke volt! A folyoparton allt a palotank, es a
vizben ott lattam a tukorke'pe't. Tulajdonkeppen ket palotank volt, de ez a
masodik, a vizen, mindig ingott. Mindig olyan volt, mintha osszedolne. 
Szatjavan sohajtott.
- Apam volt a legbatrabb, legszerencsesebb ferfi. Es mar nemcsak az occse
volt torpe. Mindenki torpe volt mellette. Mar nemcsak szerettek Djumatszena
kiralyt ... mar irigyeltek es gyuloltek is! Mindenet irigyeltek, nagyon
sokan gyuloltek. Es azutan eljott az a nap... Nagy tomeg allt a palotank
elott. Alltak es hallgattak. Neztek a csillogo diszeket, neztek a fenylo
ablakokat. Nem mentek el, csak neztek es hallgattak. Anyam kikuldte egy
szolgankat: kerdezze meg, mit akarnak! "Djumatszena kiralyt akarjuk latni!"
- uzentek. Anyam sirva kerte, ne menjen ki, de apam kilepett a kapun. Es a
hallgatva varakozo tomegbol akkor kivalt egy koldus. "Vakulj meg,
Djumatszena kiraly! - kialtotta apamnak. - Annyi kincsed van, vakulj meg
toluk!" Anyam elajult az ablakban, apam sem tudott szolni, sapadtan
megfordult, es visszajott hozzank. Az emberek ekkor eloszlottak. 
Szavitri a fiatal ferfi fole hajolt, aki kiralyfi volt valamikor, es ket
palotaja volt, s az a masodik a vizen ingott. - Mondd, mondd tovabb!...
- Mi is volt me'g? - riadt fel Szatjavan. - Eppen a koldust mondtad ...
Szatjavan felult.
- A koldus? ... A koldus eltunt. Sohasem tudtuk meg, ki volt. Szent
remete-e, akit felingerelt apam dicsosegenek, gazdagsaganak hire, vagy csak
nagybatyam titkos, felberelt embere, aki odavezette a tomeget a palotahoz.
Akarki volt, az atok fogott. Apam nehany nap mulva megvakult. - Megvakult?
- kerdezte ijedten a fiatal lany. Pedig tudta, hogy az oreg kiraly most is
vak. - Megvakult, de titkoltuk! - folytatta gyotrotten a sapadt ferfi. -
Miert titkoltuk? Mar nem is tudom ... De rossz, rossz emlekezni is ra:
milyen rettenetes, szomoru napok es honapok voltak azok! Anyam meg en
allandoan ott alltunk mellette, es figyeltuk ot. Soha nem hagytuk el,
egyetlen pillanatra sem. Allandoan sugtunk neki. Megmondtuk: ki jon, mit
akar, merre all. Mindent mi sugtunk neki. Azt is, hogy nappal van-e vagy
ejszaka. mert neki akkor minden ora ejszaka volt. Es eszrevetlenul minden
megvaltozott korulottunk. Ami valamikor nagy volt, torpe lett. Ami igaz
volt: hazugsagga valt. Djumatszena kiraly fenseges, bator szava dadogasba
fulladt. Igy volt: csaltunk, hazudtunk, dadogtunk. Mindenkitol feltunk. A
dragakoveink fenye halyogos lett es kialudt. A palotank, az igazi is,
inogni kezdett alattunk. Akar az a vizben tukrozodo. - Ne haragudj,
Szatjavan... ne haragudj ram... - kerlelte halkan Szavitri a fiatal ferfit.
- Ne haragudj, hogy ezt kerdeztem toled... Nem tudtam, mit kerek. - Mi is
volt me'g? - tepett egy fuszalat Szatjavan, mint aki nem is hallja a lanyt.
- Mi is volt me'g? ... Egyre tobben sejtettek, hogy apam megvakult. Mar
mindenki suttogta. Mar az egesz palota, az egesz varos, az egesz birodalom
tudta. Es ekkor eljott a nagybatyam... Eljott az embereivel, a hiveivel, a
szolgaival. Milyen torpe volt meg mindig!... Hizelegve, alazatosan jott,
belekarolt apamba... Anyammal ott alltunk mellettuk, s nem tehettunk
semmit. Nagybatyam felrevonta apamat, mintha bizalmasan kozolni akarna vele
valamit. Tettek nehany lepest, es a nagybatyam ugyesen nekivezette apamat a
falnak. A nagy, a fenyes, a bator Djumatszena kiraly vak volt, egeszen vak:
nem latta, hogy meg kellene allnia, meg kellene fordulnia. Ugyetlenul,
meginogva nekiutodott a falnak. - O, Szavitri! - kialtott fel a fiatal
ferfi. - Me'g mindig hallom azt a furcsa-tompa koppanast. Apam, a
legkedvesebb, a legbatrabb ferfi, a joszivu, a tiszta, az igazsagos, ugy
nekiment a falnak, mint egy kisgyerek. Egyszerre utotte bele az arcat es a
terdet. Anyammal odaugrottunk, de mar keso volt. "Vak..." - kialtotta a
nagybatyam. "Vak!...Vak!... Mindnyajan lattatok: megvakult!..." Es azutan
me'g mindenfelet kialtozott: "Ez a nyomorult vak akar birodalmat vezetni?"
- "Errol a szerencsetlen vakrol hitte'tek azt, hogy bator?" - "Rola
mondtatok azt, hogy csak o nyerhet csatat?" - "Mire valo egy vaknak ez a
palota?" - "O:lje'tek meg!... O:lje'tek meg!..." rikacsolta valahol messze
mogottunk, s a felelemtol szinte eszet vesztette. - Es ti? - kerdezte
szinte hangtalanul Szavitri. - Ne fe'lj! - mosolygott ra a fiatal ferfi. -
Mi akkor mar messze jartunk. Mert amikor nagybatyam eloszor kialtotta:
"vak", apam megfordult, es elindult a palota kijarata fele. Ugy ment, mint
aki lat. Meg soha nem lepett annyi meltosaggal. Alig tudtunk belekarolni.
"O:lje'tek meg!..." - visitozott mogottunk a nagybatyam. De senki nem
mozdult. Akik elottunk alltak, ke'tfele' huzodtak: utat engedtek. Es mi
mentunk, mentunk, ki a palotabol, ki a varosbol, ki az emberek kozul.
Huseges szolgaink utanunk hozta'k nehany holminkat, anyam keresere ok
loptak ki a palotabol kedves, aranypantos ladikajat is. Es itt elunk azota,
itt, a banjanfa alatt, a Csamkavati erdoben. A szamuzott, megvakult kiraly,
aki olyan gazdag volt, hogy belevakult ekszereinek csillogasaba es egy
ismeretlen koldus atkaiba. Itt oregedett meg az apam, itt lett elohalott az
anyam. Mit akarsz meg tudni, kedves Szavitri? - Mar mindent elmondtal! -
mondta egyszeruen a lany. 
Felalltak.


----- YOUR ORIGINAL MESSAGE -----


Date: Sat, 23 Apr 94 09:18:51 -0400
From: 
Subject: Tortenet a Szerelemrol
To: 
content-length: 7757

es a Halalrol

(hetedik reszlet)

Egy sza'lafa alatt ultek.
A magasban feher felhok lebegtek, mint egy viragzo, feherbe oltozott
gyumolcsoskert. Szavitri olyan nyugodt es boldog volt, hogy kedve lett
volna viragba oltozni. - Lattad az aranypantos ladankat? - kerdezte
Szatjavan. - Egy kalitkat lattam... - csodalkozott Szavitri. - A legszebb
ladika volt, a legnemesebb fabol. Aranypantok, aranysarkalas tartotta
ossze, aranyzar csattant rajta. Ezt hozta el magaval anyam, amikor
elemnekultunk a palotabol. Mit orizhetett benne? Nem tudom. Talan a
legszebb ekszeret, talan valami mast. Ennyije maradt abbol, amije volt. De
ezt a ladikat mindig maganal tartotta. Lathattad, meg most is vele van.
Sohasem mondta, de en tudom: ez a kicsi lada teszi ot kiralyneva. A fa mar
kirohadt az aranypantok korul. Amit az aranyzar orzott, regen kihullt:
elveszett a lyukas bordak kozott. Te kalitkanak mondtad, o bezart ladikanak
latja ma is. 
Kesobb ezt kerdezte Szavitri:
- Me'g nem mondtad el, miert kellett menekulnotok? 
Szatjavan hallgatott, tunodott, mint aki a valaszt formalgatja. Azutan
elore faradt lett a valasztol. Felkonyokolt.
- Elmondjam? Mert eppen itt vagy? Mert kivancsi vagy? - El kell mondanod! -
Nem erezte meg a ferfi szavaban a gunyt es a fajdalmat. 
Szatjavan az arcaba nezett.
- Amikor kislany voltal, beleguritottak csalanbokorba? - Nem ... nem
emlekszem ...
De volt valami a ferfi hangjaban, amitol egyszerre ugy erezte:
szegyenkeznie kell. - Hat engem beleguritottak!
Szinte gonosz lett, amint folytatta.
- Nem faj, csak utana eg az ember bore.
Szavitri megfogta a ferfi meztelen alsokarjat. - Me'g mindig eg?
Szatjavan ernyedten, szo nelkul hanyatt dolt. - Azt kerdezted, miert
kellett elmenekulnunk? - mondta nagy sokara. 
Szavitri tudta, most hallgatnia kell.
A fiatal ferfi a magasba nezett.
- Mert Djumatszena kiralynak volt egy occse! 
A mondat fellobbant, mint egy langnyelv. - Mert apam kiraly volt, es az
occse omiatta nem lehetett kiraly. Mert apam nagy ember volt, bator ferfi,
es az occse torpe. Mindenben csak torpe. Mert apamnak minden sikerult, es
az occse mindentol visszahuzodott. Mert apamat szerettek, az occsetol meg
feltek. Mert apam fenyben elt, az occse meg orokke arnyekba huzodott. 
Az indulat mar lobogott, a langok csapdostak. - De hany szalbol szonek egy
szonyeget? Ezerbol, tizezerbol? - valtott hangot a hanyatt fekvo ferfi. -
Mert mas is volt... Emlekszem a palotankra. Gyerek voltam, es mindig
eltevedtem a palotankban. Mert olyan nagy volt, olyan fenyes. Annyi terme,
lepcsoje, folyosoja es rejteke volt! A folyoparton allt a palotank, es a
vizben ott lattam a tukorke'pe't. Tulajdonkeppen ket palotank volt, de ez a
masodik, a vizen, mindig ingott. Mindig olyan volt, mintha osszedolne. 
Szatjavan sohajtott.
- Apam volt a legbatrabb, legszerencsesebb ferfi. Es mar nemcsak az occse
volt torpe. Mindenki torpe volt mellette. Mar nemcsak szerettek Djumatszena
kiralyt ... mar irigyeltek es gyuloltek is! Mindenet irigyeltek, nagyon
sokan gyuloltek. Es azutan eljott az a nap... Nagy tomeg allt a palotank
elott. Alltak es hallgattak. Neztek a csillogo diszeket, neztek a fenylo
ablakokat. Nem mentek el, csak neztek es hallgattak. Anyam kikuldte egy
szolgankat: kerdezze meg, mit akarnak! "Djumatszena kiralyt akarjuk latni!"
- uzentek. Anyam sirva kerte, ne menjen ki, de apam kilepett a kapun. Es a
hallgatva varakozo tomegbol akkor kivalt egy koldus. "Vakulj meg,
Djumatszena kiraly! - kialtotta apamnak. - Annyi kincsed van, vakulj meg
toluk!" Anyam elajult az ablakban, apam sem tudott szolni, sapadtan
megfordult, es visszajott hozzank. Az emberek ekkor eloszlottak. 
Szavitri a fiatal ferfi fole hajolt, aki kiralyfi volt valamikor, es ket
palotaja volt, s az a masodik a vizen ingott. - Mondd, mondd tovabb!...
- Mi is volt me'g? - riadt fel Szatjavan. - Eppen a koldust mondtad ...
Szatjavan felult.
- A koldus? ... A koldus eltunt. Sohasem tudtuk meg, ki volt. Szent
remete-e, akit felingerelt apam dicsosegenek, gazdagsaganak hire, vagy csak
nagybatyam titkos, felberelt embere, aki odavezette a tomeget a palotahoz.
Akarki volt, az atok fogott. Apam nehany nap mulva megvakult. - Megvakult?
- kerdezte ijedten a fiatal lany. Pedig tudta, hogy az oreg kiraly most is
vak. - Megvakult, de titkoltuk! - folytatta gyotrotten a sapadt ferfi. -
Miert titkoltuk? Mar nem is tudom ... De rossz, rossz emlekezni is ra:
milyen rettenetes, szomoru napok es honapok voltak azok! Anyam meg en
allandoan ott alltunk mellette, es figyeltuk ot. Soha nem hagytuk el,
egyetlen pillanatra sem. Allandoan sugtunk neki. Megmondtuk: ki jon, mit
akar, merre all. Mindent mi sugtunk neki. Azt is, hogy nappal van-e vagy
ejszaka. mert neki akkor minden ora ejszaka volt. Es eszrevetlenul minden
megvaltozott korulottunk. Ami valamikor nagy volt, torpe lett. Ami igaz
volt: hazugsagga valt. Djumatszena kiraly fenseges, bator szava dadogasba
fulladt. Igy volt: csaltunk, hazudtunk, dadogtunk. Mindenkitol feltunk. A
dragakoveink fenye halyogos lett es kialudt. A palotank, az igazi is,
inogni kezdett alattunk. Akar az a vizben tukrozodo. - Ne haragudj,
Szatjavan... ne haragudj ram... - kerlelte halkan Szavitri a fiatal ferfit.
- Ne haragudj, hogy ezt kerdeztem toled... Nem tudtam, mit kerek. - Mi is
volt me'g? - tepett egy fuszalat Szatjavan, mint aki nem is hallja a lanyt.
- Mi is volt me'g? ... Egyre tobben sejtettek, hogy apam megvakult. Mar
mindenki suttogta. Mar az egesz palota, az egesz varos, az egesz birodalom
tudta. Es ekkor eljott a nagybatyam... Eljott az embereivel, a hiveivel, a
szolgaival. Milyen torpe volt meg mindig!... Hizelegve, alazatosan jott,
belekarolt apamba... Anyammal ott alltunk mellettuk, s nem tehettunk
semmit. Nagybatyam felrevonta apamat, mintha bizalmasan kozolni akarna vele
valamit. Tettek nehany lepest, es a nagybatyam ugyesen nekivezette apamat a
falnak. A nagy, a fenyes, a bator Djumatszena kiraly vak volt, egeszen vak:
nem latta, hogy meg kellene allnia, meg kellene fordulnia. Ugyetlenul,
meginogva nekiutodott a falnak. - O, Szavitri! - kialtott fel a fiatal
ferfi. - Me'g mindig hallom azt a furcsa-tompa koppanast. Apam, a
legkedvesebb, a legbatrabb ferfi, a joszivu, a tiszta, az igazsagos, ugy
nekiment a falnak, mint egy kisgyerek. Egyszerre utotte bele az arcat es a
terdet. Anyammal odaugrottunk, de mar keso volt. "Vak..." - kialtotta a
nagybatyam. "Vak!...Vak!... Mindnyajan lattatok: megvakult!..." Es azutan
me'g mindenfelet kialtozott: "Ez a nyomorult vak akar birodalmat vezetni?"
- "Errol a szerencsetlen vakrol hitte'tek azt, hogy bator?" - "Rola
mondtatok azt, hogy csak o nyerhet csatat?" - "Mire valo egy vaknak ez a
palota?" - "O:lje'tek meg!... O:lje'tek meg!..." rikacsolta valahol messze
mogottunk, s a felelemtol szinte eszet vesztette. - Es ti? - kerdezte
szinte hangtalanul Szavitri. - Ne fe'lj! - mosolygott ra a fiatal ferfi. -
Mi akkor mar messze jartunk. Mert amikor nagybatyam eloszor kialtotta:
"vak", apam megfordult, es elindult a palota kijarata fele. Ugy ment, mint
aki lat. Meg soha nem lepett annyi meltosaggal. Alig tudtunk belekarolni.
"O:lje'tek meg!..." - visitozott mogottunk a nagybatyam. De senki nem
mozdult. Akik elottunk alltak, ke'tfele' huzodtak: utat engedtek. Es mi
mentunk, mentunk, ki a palotabol, ki a varosbol, ki az emberek kozul.
Huseges szolgaink utanunk hozta'k nehany holminkat, anyam keresere ok
loptak ki a palotabol kedves, aranypantos ladikajat is. Es itt elunk azota,
itt, a banjanfa alatt, a Csamkavati erdoben. A szamuzott, megvakult kiraly,
aki olyan gazdag volt, hogy belevakult ekszereinek csillogasaba es egy
ismeretlen koldus atkaiba. Itt oregedett meg az apam, itt lett elohalott az
anyam. Mit akarsz meg tudni, kedves Szavitri? - Mar mindent elmondtal! -
mondta egyszeruen a lany. 
Felalltak.

Kedves Dr. Dr. Dr. Dr. K.S.

Irod a 152-es Otthonkaban, hogy

>[...] Melegen javaslom
>a feminista/antifeminista vita tavoltartasat az Otthonkabol. Bar ez
>a lanyok lapja, mint a "Nok Lapja", csak neha fijjuk is olvassak, igy
>azt a temat vethettek fel amit akartok.

Mire en unnepelyesen bocsanatot kerek, es megprobalom lefujni a temat
(Otthonka #153), hiszen tenyleg kar lenne egy ilyen jo folyoiratot
megmergezni.

Mire te, Otthonka #154:

>a feminizmus/antifeminizmus vita irritalja a ferfiakat, mert
>altalaban becsmerloen beszelnek roluk. Valoszinu az antifeminista
>szovegekben a nokrol ugyanigy. De megegyszer, a Moka a malac viccek
>lapja, az Otthonka  a haziasszonyoke. Tolem lehet hogy itt a paliknak
>ne legyen beleszolasuk a dolgokba, mint ahogy a Mokarol is allandoan
>lepattannak a kritikak: A malac viccek meg intenzivebben jonnek. A
>Szalon es Tipp-ben minket fel jelen van, meg is latszott a vita
>eldurvulasan.
>Na ezzel eleg errol a temarol !!!

Megjegyzeseim:

1. Szerintem is eleg ebbol, de ezt a ko:rt nem en kezdtem (Bokor Eva sem),
hanem te.
2. Ha a feminizmus/antifeminizmus vita irritalja a ferfiakat, akkor nem
kell felvenni a kesztyut. Mert senki nem inditott itt vitat, csak te
akadtal fenn egy szon. Engem csak a viccmeselesi hagyomanyokkal kapcsolatos
kulonbozo velemenyek erdekeltek. Es amennyiben megis elindulna valami vita,
akkor egesz egyszeruen ne olvasd el, ha irrital (most tul olcso lenne a
poen, hogy abban az esetben, ha te is a ferfiak  koze sorolod magad, mert
azon ritka hixesek koze tartozom, akinek elarultad a keresztnevedet, a
tobbiek csak talalgathatnak).

3. Amennyiben 

> De megegyszer, a Moka a malac viccek
>lapja, az Otthonka  a haziasszonyoke. [ ... ] 

a SZALONban es a TIPPben viszont mindket fel jelen van, akkor szerinted az
emberiseg erre a ket csoportra oszthato? Malac viccet meselokre es
haziasszonyokra? Oszinten sajnallak, sok mindenbol kimaradhattal.

Mindenkinek:

Elnezest a stilusert, de most ragtam att magam nyolc-tiz felgyulemlett
FORUMon. :-))))

Kedves Gyongyi!

Otthonka #154 - TELITALALAT!!!!!

Mindenkinek udv, es most mar assuk el a csatabardot, en igazan nem akartam,
hogy elokeruljon...:-((
Szebb napokat kivanva,
Panni.

Kedves Mindenki!

Orulok Andras, hogy valaszoltal a levelemre. Szivemnek igen kedves
temat penditettel meg, es nagyon turtoztetnem kell magam, hogy
ne menjek bele a mar kifejtett okokbol. Csak egy megjegyzest, abban
teljesen egyetertek veled, hogy ne jussanak a nok munkahoz az alapjan,
hogy lefekszenek-e (torvenyesen, vagy torvenytelenul) azokkal, akiknek
a munkaerofelvetel hatalma a kezeben van. A megfelelo embert (not)a megfelelo
helyre! De azert ez nem olyan egyszeru problema. Biztos, hogy minden
ferfi a tudasanak megfelelo poszton van? Vagy talan a 'good old boys'
halozat, vagy egyeb szovetseg tartja az illetot meg nem erdemelt poszton
meg nem erdemelt fizetessel. A nok valoban eljutnak-e oda, hogy a
kepessegeiknek megfelelo allast valaszthassanak? Vagy egy csomo tradicio,
tarsadalmi nyomas joval korabban feladasra kenyszeriti oket? 
Andras, inkabb arrol irjal nekunk, hogy milyen a kozbiztonsag Hong Kongban?
Valoban a nok biztonsagban erzik magukat? Nem tartanak semmitol, ha
pl. keso este mennek haza, es egyedul vannak. Ezt ok is mondjak?
Ne ertsetek felre, annak ellenere, hogy Los Angeles szornyu tud lenni,
nem kell rettegesben elni. Csak az ovatossag mindig ott van az ember tudat-
alattijaban, de ez nem volt maskeppen otthon sem. 

Dr.Dr., le vagy leplezve, valaki elarulta a nevedet a TIPP-ben.
Kerdezed, hogy melyik epuletben tortent a dolog, a Jorgensenben?
En a Caltech alkalmazottja vagyok, de a JPL-en dolgozom, ami a NASA-tol
kapja a munkat. Egyszeru ugye? A Jet Propulsion Laboratory (JPL) a varos
eszaki reszen, a nagy hegyek labanal levo zart telep. A telepet egy
magyar Caltech professzor, Karman Todor alapitotta, ahol az elso
raketakiloveseket csinaltak a 30-as evekben. A szinhely akkor meg a
varostol tavol volt. Azota a varos benotte a kukoricafoldeket, fel-
kuszott a hegyoldalakra, a regi kis deszkabodekbol pedig kinott a
6000 embert foglalkoztato NASA kutatotelep, a JPL. Itt csinaltak olyan
nagyhordereju dolgokat, mint pl. a Voyagerek, a Magellan, a Galileo,
a Hubble teleszkop, a Mars Observer (???? nagy hordereju), stb ...
Sajnos a mi reszlegunket a telep tulzsufoltsaga miatt kikoltoztettek
Pasadena-ba egy szep epuletbe ugyan, de megsem a telep. A telepnek
megvan az utolerhetetlen hangulata, ami nagyon hianyzik nekem.
Jovore visszakoltoznunk a telepre. Lesz hely, mivel a NASA-t az
utobbi idoben mestersegesen zsugoritjak.  

Gyongyinek pedig koszonom a meset, remelem meg lesz par folytatas. 
A mese szohasznalata lenyugozo szamomra. 

Udvozlok mindenkit:

Bokor Eva

Kedves Eva!

Azt hiszem, kisse elhamarkodottan nyugodtal meg, amikor a kepernyodre 
felvillano pornokepek rejtelye megoldodott, & a kollega bocsanatot kert. 
Ne dolj be ennek a trukknek!

Az, hogy a srac pornokepeket loadolt maganak up, bizonyitja, hogy a no"t 
kizarolag szexualis objektumnak tekinti. Innen mar egyenes ut vezet 
affele, hogy ezen nezetenek megerosodese folytan elobb utobb sexual 
harassment szandekaval lepjen fel.

No de ez meg nem is a lenyeg! Tudomasomra jutott, hogy az illeto 1951-ben 
Sztalin meghivasara Moszkvaba latogatott, ahol Zsoterral es Aszodival 
titkos antifeminista talakozon vett reszt. Ekkor fektettek le az Elso  
Noellenes Paktum alapjait.

Tovabbi leveltari adatok arrol tajekoztatnak, hogy az illeto tevekeny 
szerepet toltott be Rosa Luxemburg letartoztatasanak megszervezeseben, 
valamint, bar az ezt megerosito bizonyitekok nem 100%-osak, hogy ott volt a 
Jeanne d'Arc megegetesevel vegzodo perben is.

Szoval, kedves Eva, kerlek, legyel nagyon ovatos!

Nebulus (Csaszar Peter), Chicago

a tegnapibol.

Ha most veletlenul tobbszor jelenne meg, elnezest kerek.

> =======================================================
> Felado : Gaal Gyongyi
> E-mail : 
> Temakor: Tortenet a Szerelemrol ( 121 sor )
> Idopont: Sat Apr 23 09:16:35 EDT 1994 OTTHONKA #156
> - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

es a Halalrol

(hetedik reszlet)

Egy sza'lafa alatt ultek.
A magasban feher felhok lebegtek, mint egy viragzo, feherbe oltozott
gyumolcsoskert. Szavitri olyan nyugodt es boldog volt, hogy kedve lett
volna viragba oltozni. - Lattad az aranypantos ladankat? - kerdezte
Szatjavan. - Egy kalitkat lattam... - csodalkozott Szavitri. - A legszebb
ladika volt, a legnemesebb fabol. Aranypantok, aranysarkalas tartotta
ossze, aranyzar csattant rajta. Ezt hozta el magaval anyam, amikor
elemnekultunk a palotabol. Mit orizhetett benne? Nem tudom. Talan a
legszebb ekszeret, talan valami mast. Ennyije maradt abbol, amije volt. De
ezt a ladikat mindig maganal tartotta. Lathattad, meg most is vele van.
Sohasem mondta, de en tudom: ez a kicsi lada teszi ot kiralyneva. A fa mar
kirohadt az aranypantok korul. Amit az aranyzar orzott, regen kihullt:
elveszett a lyukas bordak kozott. Te kalitkanak mondtad, o bezart ladikanak
latja ma is. 
Kesobb ezt kerdezte Szavitri:
- Me'g nem mondtad el, miert kellett menekulnotok? 
Szatjavan hallgatott, tunodott, mint aki a valaszt formalgatja. Azutan
elore faradt lett a valasztol. Felkonyokolt.
- Elmondjam? Mert eppen itt vagy? Mert kivancsi vagy? - El kell mondanod! -
Nem erezte meg a ferfi szavaban a gunyt es a fajdalmat. 
Szatjavan az arcaba nezett.
- Amikor kislany voltal, beleguritottak csalanbokorba? - Nem ... nem
emlekszem ...
De volt valami a ferfi hangjaban, amitol egyszerre ugy erezte:
szegyenkeznie kell. - Hat engem beleguritottak!
Szinte gonosz lett, amint folytatta.
- Nem faj, csak utana eg az ember bore.
Szavitri megfogta a ferfi meztelen alsokarjat. - Me'g mindig eg?
Szatjavan ernyedten, szo nelkul hanyatt dolt. - Azt kerdezted, miert
kellett elmenekulnunk? - mondta nagy sokara. 
Szavitri tudta, most hallgatnia kell.
A fiatal ferfi a magasba nezett.
- Mert Djumatszena kiralynak volt egy occse! 
A mondat fellobbant, mint egy langnyelv. - Mert apam kiraly volt, es az
occse omiatta nem lehetett kiraly. Mert apam nagy ember volt, bator ferfi,
es az occse torpe. Mindenben csak torpe. Mert apamnak minden sikerult, es
az occse mindentol visszahuzodott. Mert apamat szerettek, az occsetol meg
feltek. Mert apam fenyben elt, az occse meg orokke arnyekba huzodott. 
Az indulat mar lobogott, a langok csapdostak. - De hany szalbol szonek egy
szonyeget? Ezerbol, tizezerbol? - valtott hangot a hanyatt fekvo ferfi. -
Mert mas is volt... Emlekszem a palotankra. Gyerek voltam, es mindig
eltevedtem a palotankban. Mert olyan nagy volt, olyan fenyes. Annyi terme,
lepcsoje, folyosoja es rejteke volt! A folyoparton allt a palotank, es a
vizben ott lattam a tukorke'pe't. Tulajdonkeppen ket palotank volt, de ez a
masodik, a vizen, mindig ingott. Mindig olyan volt, mintha osszedolne. 
Szatjavan sohajtott.
- Apam volt a legbatrabb, legszerencsesebb ferfi. Es mar nemcsak az occse
volt torpe. Mindenki torpe volt mellette. Mar nemcsak szerettek Djumatszena
kiralyt ... mar irigyeltek es gyuloltek is! Mindenet irigyeltek, nagyon
sokan gyuloltek. Es azutan eljott az a nap... Nagy tomeg allt a palotank
elott. Alltak es hallgattak. Neztek a csillogo diszeket, neztek a fenylo
ablakokat. Nem mentek el, csak neztek es hallgattak. Anyam kikuldte egy
szolgankat: kerdezze meg, mit akarnak! "Djumatszena kiralyt akarjuk latni!"
- uzentek. Anyam sirva kerte, ne menjen ki, de apam kilepett a kapun. Es a
hallgatva varakozo tomegbol akkor kivalt egy koldus. "Vakulj meg,
Djumatszena kiraly! - kialtotta apamnak. - Annyi kincsed van, vakulj meg
toluk!" Anyam elajult az ablakban, apam sem tudott szolni, sapadtan
megfordult, es visszajott hozzank. Az emberek ekkor eloszlottak. 
Szavitri a fiatal ferfi fole hajolt, aki kiralyfi volt valamikor, es ket
palotaja volt, s az a masodik a vizen ingott. - Mondd, mondd tovabb!...
- Mi is volt me'g? - riadt fel Szatjavan. - Eppen a koldust mondtad ...
Szatjavan felult.
- A koldus? ... A koldus eltunt. Sohasem tudtuk meg, ki volt. Szent
remete-e, akit felingerelt apam dicsosegenek, gazdagsaganak hire, vagy csak
nagybatyam titkos, felberelt embere, aki odavezette a tomeget a palotahoz.
Akarki volt, az atok fogott. Apam nehany nap mulva megvakult. - Megvakult?
- kerdezte ijedten a fiatal lany. Pedig tudta, hogy az oreg kiraly most is
vak. - Megvakult, de titkoltuk! - folytatta gyotrotten a sapadt ferfi. -
Miert titkoltuk? Mar nem is tudom ... De rossz, rossz emlekezni is ra:
milyen rettenetes, szomoru napok es honapok voltak azok! Anyam meg en
allandoan ott alltunk mellette, es figyeltuk ot. Soha nem hagytuk el,
egyetlen pillanatra sem. Allandoan sugtunk neki. Megmondtuk: ki jon, mit
akar, merre all. Mindent mi sugtunk neki. Azt is, hogy nappal van-e vagy
ejszaka. mert neki akkor minden ora ejszaka volt. Es eszrevetlenul minden
megvaltozott korulottunk. Ami valamikor nagy volt, torpe lett. Ami igaz
volt: hazugsagga valt. Djumatszena kiraly fenseges, bator szava dadogasba
fulladt. Igy volt: csaltunk, hazudtunk, dadogtunk. Mindenkitol feltunk. A
dragakoveink fenye halyogos lett es kialudt. A palotank, az igazi is,
inogni kezdett alattunk. Akar az a vizben tukrozodo. - Ne haragudj,
Szatjavan... ne haragudj ram... - kerlelte halkan Szavitri a fiatal ferfit.
- Ne haragudj, hogy ezt kerdeztem toled... Nem tudtam, mit kerek. - Mi is
volt me'g? - tepett egy fuszalat Szatjavan, mint aki nem is hallja a lanyt.
- Mi is volt me'g? ... Egyre tobben sejtettek, hogy apam megvakult. Mar
mindenki suttogta. Mar az egesz palota, az egesz varos, az egesz birodalom
tudta. Es ekkor eljott a nagybatyam... Eljott az embereivel, a hiveivel, a
szolgaival. Milyen torpe volt meg mindig!... Hizelegve, alazatosan jott,
belekarolt apamba... Anyammal ott alltunk mellettuk, s nem tehettunk
semmit. Nagybatyam felrevonta apamat, mintha bizalmasan kozolni akarna vele
valamit. Tettek nehany lepest, es a nagybatyam ugyesen nekivezette apamat a
falnak. A nagy, a fenyes, a bator Djumatszena kiraly vak volt, egeszen vak:
nem latta, hogy meg kellene allnia, meg kellene fordulnia. Ugyetlenul,
meginogva nekiutodott a falnak. - O, Szavitri! - kialtott fel a fiatal
ferfi. - Me'g mindig hallom azt a furcsa-tompa koppanast. Apam, a
legkedvesebb, a legbatrabb ferfi, a joszivu, a tiszta, az igazsagos, ugy
nekiment a falnak, mint egy kisgyerek. Egyszerre utotte bele az arcat es a
terdet. Anyammal odaugrottunk, de mar keso volt. "Vak..." - kialtotta a
nagybatyam. "Vak!...Vak!... Mindnyajan lattatok: megvakult!..." Es azutan
me'g mindenfelet kialtozott: "Ez a nyomorult vak akar birodalmat vezetni?"
- "Errol a szerencsetlen vakrol hitte'tek azt, hogy bator?" - "Rola
mondtatok azt, hogy csak o nyerhet csatat?" - "Mire valo egy vaknak ez a
palota?" - "O:lje'tek meg!... O:lje'tek meg!..." rikacsolta valahol messze
mogottunk, s a felelemtol szinte eszet vesztette. - Es ti? - kerdezte
szinte hangtalanul Szavitri. - Ne fe'lj! - mosolygott ra a fiatal ferfi. -
Mi akkor mar messze jartunk. Mert amikor nagybatyam eloszor kialtotta:
"vak", apam megfordult, es elindult a palota kijarata fele. Ugy ment, mint
aki lat. Meg soha nem lepett annyi meltosaggal. Alig tudtunk belekarolni.
"O:lje'tek meg!..." - visitozott mogottunk a nagybatyam. De senki nem
mozdult. Akik elottunk alltak, ke'tfele' huzodtak: utat engedtek. Es mi
mentunk, mentunk, ki a palotabol, ki a varosbol, ki az emberek kozul.
Huseges szolgaink utanunk hozta'k nehany holminkat, anyam keresere ok
loptak ki a palotabol kedves, aranypantos ladikajat is. Es itt elunk azota,
itt, a banjanfa alatt, a Csamkavati erdoben. A szamuzott, megvakult kiraly,
aki olyan gazdag volt, hogy belevakult ekszereinek csillogasaba es egy
ismeretlen koldus atkaiba. Itt oregedett meg az apam, itt lett elohalott az
anyam. Mit akarsz meg tudni, kedves Szavitri? - Mar mindent elmondtal! -
mondta egyszeruen a lany. 
Felalltak.