Kedves Guszti!

Igazad van, bocsa'nat!

Kedves drusza'm!

A forra'sod akkor valo'szi'nu"leg az Economist szeptember 21-i sza'ma,
A survey of business in Eastern Europe, 4.o.:
"Economic reforms has also taken toll. Contrary to the relentless optimism of
the consultants and investment bankers trying to promote deals, many western
businessmen have returned from visits to Eastern Europe shaking their heads at
its demoralised workers and decrepit factories. The World Bank predicts that
output per head in Eastern Europe may not recover to 1989's level until 1996 or
later (see chart 1)."

Teha't 7 e'v. Ehhez me'g hozza'teszem, hogy az a'bra'bo'l kideru~l, itt
Csehszlova'kia, Magyarorsza'g e's Lengyelorsza'g a'tlaga'ro'l van szo',
amibo"l eddig a magyar gazdasa'gi teljesi'tme'ny messze a legjobb.

Egye'bke'nt ez az o~sszea'lli'ta's szerintem is nagyon e'rdekes volt.
Sajnos Magyarorsza'g e'rdekli az Economistot a ha'rom orsza'g ko~zu~l a
legkeve'sbe'.

Antony Gyuri:

A privatiza'cio'ro'l i'rtak Valentiny Pa'l 1990-es privatiza'cio's
tanulma'nya'n alapultak, amibo"l a Chile're vonatkozo' re'sz megjelent
a Ko~zgazdasa'gi Szemle'ben emle'keim szerint 1991 eleje'n.

A to~bbi forra'st ke'so"bb adom meg, o~ssze kell szednem.

Megjegyze's: egyete'rtu~nk abban, hogy Allende rossz gazdasa'gpolitika't
folytatott, de nem ez volt a ke'rde's.

Ko"ro~si Ga'bor

Kedves Eiben Guszti!

Ebben a szamban rajtam kivul meg legalabb 10-en fognak valaszolni a
leveledre. Ennek ellenere nem birom megallni, hogy koztuk ne legyek, tehat:

a. Ha ez vicc volt, akkor nem szoltam semmit, igaz, nem is nevettem.

b. Ha nem volt vicc, akkor viszont egy hatalmas nagy hulyeseg (Ivan,
   ezt a szot kimoderalhatod), merthogy:

c. A SZALON nyelve a magyar, es nem a latin, es nem is az angol.

d. A magyar nyelvben a medium leginkabb a hipnozis vagy gondolatatvitel
   es egyeb transzcendentalis mis-masok alanyat jelenti.

e. A media viszont a sajto, radio, TV es egyeb hirkozlo eszkozok gyujto
   neve. Hogy tobbesszamra mennyire jogosult, azt nem tudom, feltehetoen
   annyira, mint a "vadakat terelo juhaszban" a vadak. Lasd meg Lorincze
   Lajost.

Ugrim-bugris, ejnye-bejnye, hogy a fuzfan futyulojet, hinnye

Gabor

Kedves Guszti,

ha-ha, korai volt az orom, tegnap ota a "koreitekben vagyok" -
atleptem a Forumrol. Epp idoben, hogy elkapjam media-ugyi
korrekciodat. Latin nyelvtanbol jelesre vizsgaztal, "media"
valoban "medium" tobbes szama. Ugyhogy egyetertunk, bar lesz
meg problemank latin ragozas magyar szovegbe illesztesebol:

"A media azt allitjak, hogy ..."

Per aspera ad astra.

Breznay Peter

Talan (H.) Gabor az 1991 szeptember 21-i Economistra gondol.
Abban van egy Business in Eastern Europe melleklet.
   Ott az szerepel:
    The World Bank predicts that output per head in Eastern Europe
may not recover to 1989's level until 1996 or later (see chart
1.).
    Az abra cime pedig: The long climb back, Central and Eastern
Europe GDP per person, 1989 dollars. Ket gorbet mutat, az egyik
Mo.-t, Csehszlovakiat es Lengyelorszagot egyutt reprezentalja es a
vonal 96-ra er vissza a 89-es szintre. (A masik vonal Bulgariat,
Romaniat es Jugoszlavia kepviseli es az 2000-re sem jut vissza a
89-es szintre.)

         A kovetkezo oldalon van egy tablazat, amelybol kiderul,
hogy Mo-n 89-ben 0.2, 90-ben 3.5 es 91-ben 6 szazalekkal csokkent a
GDP, bar ez utobbi termeszetesen csak elorejelzes.

     Rona-Tas Akos

Erdeklodessel figyeltem fel a minap arra az aprocska hirre, hogy Magyarorszag
szamara vamszabad teruletet ajanlott fel a horvat kormany Fiumeban. Raadasul
annak fejeben, hogy magyar vallalatok resztvegyenek a Fiume es a magyar
orszaghatar kozotti autopalya epiteseben. Ha jol meggondoljuk egy ilyen
autopalya legalabb annyira erdeke Magyarorszagnak, mint Horvatorszagnak.
Vegulis mehetne az a sztrada mondjuk Graz fele is, vagy nem? Az iras a
Nepszabadsagban jelent meg es a cime ez volt: "Varatlan ajanlat Fiumeban".
Nos, en mar vartam...

Ez a hir szerintem vizvalaszto abban a Hetyei Gabi altal felvetett kerdesben,
hogy szep dolog lenne-e, ha egy az orszag erdekeit szem elott tarto
diktator vezetne bennunket. En a zsiros jutalom utan sem orulok annak, hogy
a magyar kormany annak idejen kijatszotta a nemzetkozi fegyverszallitasi
embargot es hogy a magyar kulugyminiszter a televizio kepernyojen keresztul
hazudott a kepembe. Ugyanakkor elismerem, hogy a Jeszenszky es Boross urak
pitianer sunyisaga valoszinuleg az orszag erdekeit szolgalta - felteve, hogy
elegge szuken ertjuk az erdekeket. En ugy velem, ma is, hogy Fiume ide vagy
oda, a tisztelt kormanytagoknak el kellet volna tunniuk (szegyenpirral
arcukon) a politika sulyesztojeben.

Nos, ha a diktator tette volna meg azokat a bizonyos intezkedeseket, akkor
valoszinuleg nincs parlamenti interpellacio, es a nemzetveszejto ujsagirok
mar reg le vannak csukva. S ami a legrosszabb, valoszinuleg halas szivvel
kene gondolni a melyen tisztelt miniszter urak cselekedeteire. Szerintem
legyen az orszag erdeke mondjuk a masodik legfontosabb dolog, de ne az elso.
Szerintem erre valo a demokracia.

                                                    Szabo Zoltan

A kozvelemeny Magyarorszagon erett amennyiben elegge realisan es kritikusan
iteli meg a kormeny es az ellenzek mukodeset. Van azonban egy elegge
figyelemremelto negativ jelenseg. Palotas Janos nepszerusege annak ellenere
sem csokkent, hogy meglehetosen nyilvanvalova valt: az ex-kormanyparti
kepviselo nem teljesen tisztesseges eljaras reven jutott a Pharmatrade
reszvenytobbsegehez. Miert nem lett ebbol sajtobotrany? Mit csinal a
valoban erosen ellenzeki befolyas alatt alo sajto? Ezek koltoi kerdesek,
de ha valaki tudja a valaszt, ne hallgassa el...

A legrosszabb az a sajto koruli nagy herce-hurcaban, hogy nem esik szo arrol,
hogy a magyar sajto mennyire messze van attol, amit egy demokratikus
orszag a publicisztikatol elvarhat. A kormany nagy porhintesere, hogy
az a baj a sajtoval, hogy elfogult, az ellenzek azzal valaszol, hogy ott
is vedi a mediat, ahol nem kene. Az ellenzeknek, amelyik megnyerte a
helyhatosagi valasztasokat, mar regesreg kiuteseket kellene kapnia attol,
ahogyan a lapok leleplezik X polgarmester korruptsagat es ugyanugy kene
utalnia a sajtot, mint a kormanynak.

Amikor szakmai tudasrol esik szo, mindig az a fo kerdes, hogy melyik
TV-riporternek epek a fogai, nincs beszedhibaja, van snajgig mosolya,
melyik ujsagiro tud pesti aranykopeseket irni a cikkeibe, meg hogy
ki kinek a patronaltja. Szerintem az ujsagiroi vagy TV-riporteri
szakma leginkabb a bergyilkos hivatasahoz kell, hogy hasonlitson.
En azon merem ezeknek az embereknek a hasznossagat, hogy hany politikust
tudnak kinyirni. A tobbi erdektelen. (No jo, azert a kulpolitikai
hireket, meg a mozimusort is jo, ha kozlik.) Persze ahhoz, hogy jo hatasfokkal
tudjanak tenykedni a szakmai tudason (azaz: a relevans es kinos informaciok
megszerzesenek kepessegen) tul meg nepszerueknek is kell lenniuk. Ha nem:
a politikus fogja kinyirni oket.

Azaz, szereny velemenyem szerint a media Magyarorszagon nemhogy tul agressziv,
de tul puha. Es sok mas hozza nem erto emberrel egyetemben az itt
tenykedo urak is a konnyebb ellenellas iranyaba mennek: azaz pitianer
pletykak, hangos veszekedesek, sok-sok hir sajat magukrol, neha egy-egy
szex-foto (meg a 168 oraban is), meg hasonlok. Es kozben Palotas Janos egyre
nepszerubb...


                                               Szabo Zoltan

Kedves (politizalo) Mindenki!

Igazan erdekes olvasni amit mindenki osszeirkal, es nem erzem meg magamat eleg
kompetensnek ahhoz, hogy hosszan fejtsem ki a velemenyemet. De egyvalami mar
nagyon a bogyomben van. Ujabban korunkben is felutotte fejet a ketkedes, es
'tortent-e igazi rendszervaltas' -hoz hasonlo kerdesekben fogalmazodik meg. Hat
azert ne haragudjatok, de legalabb ti ne kezdjetek el! Hat persze hogy tortent,
ezt epeszu ember nem vitatja. Probaljuk meg elvalasztani a mostani kormany
(teljes mertekben jogos) kritikajatol az elozo rendszert. Ugy erzem ha ezt nem
tesszuk, az ugyanoda vezet, amely vitabol mindenki villamgyorsan kivonta magat
az elmult nehany napban (a demokracia megkerdojelezeserol van szo), egyebkent
most en is ezt teszem.

Udvozlettel

Csanyi Gabor

Kedves Szalontagok!

Csak ugy jar egy kicsit az agyam, olvasvan/hallvan a kormany es az MDF uj
gazdasagi strategiajat, az ezzel kapcsolatban itt megjelent ertekeleseket.

Remkep: a kormanyzat szakemberei is tudjak, hogy egy megalapozatlan gyorsi-
tasnak mekkora ara van/lehet, hogy ebbe a kovetkezo valasztasokon belebuk-
hatnak. Csakhogy: 2 legy 1 csapas: mindenfele "kobor" erok kovetelesere elore
lehet hozni a valasztasokat mondjuk egy evvel, mikor is meg folyik a bor, har-
san a kalacs, s a jollakatott nep vidaman dugvanyoz ismet tulipant.

Vagy nagyon elszakadnek a valosagtol?

Udvozlettel
Osvay Karoly

Chilerol mar egyszer zajlott vita tavaly februar tajekan a Forumon. Akkor
egy cikket kuldtem be Robert Pollin, a University of California kozgazdasz
professzoratol. Ezt most utolagos engedelmetekkel megismetelnem, mert ugy
erzem, hogy Antony Gyorgy irasa "kiegeszitesre szorul" (:-)) En a magam
reszerol nem vagyok benne olyan biztos, hogy Mo. olyan jol jart volna egy
pinocheti tipusu puccsal 48-ban, kulonosen ha figyelembe vesszuk, hogy
nekunk nincsenek olyan rezbanyaink mint Chilenek, amelynek lenyegeben
koszonhetik, hogy kikerultek a gazdasagi kakibol. (Lasd alabb.)

Leirer Laszlo

   Chile's devotion to free-market economics has by now achieved a
legendary status. In 1973, even as bodies were still floating in the
Mapocho River, which runs through Santiago, Gen. Augusto Pinochet appointed
his first team of free-market economists: the famous "Chicago boys",
disciples of Milton Friedman. Their program was only a more severe version
of the standard I.M.F. shock therapy so common today. The first task was to
force wages sharply downward by destroying unions, eliminating wage
indexing and freeing prices. Thus, from 1972-74, real wages fell by 42
percent. The second goal was to open the economy to foreign trade and
investment by slashing tariffs and other trade barriers and by eliminating
regulations affecting direct foreign investment. Third came the attack on
the public sector, as state spending was cut and state enterprises sold.
The government simultaneously increased its economic influence by taking
the role of enforcer, crushing resistance to its economic strategy, such
activity in concrete terms meaning the torture and murder of labor
organizers.

   The first decade of this program, lasting through 1983, was catastrophic
despite generous support from foreign, and especially U.S., capital. Real
wages continued to decline, unemployment rose and mass living standards
fell sharply. Income distribution became significantly more unequal.
Exports did increase over this period, mainly because severe wage
reductions and exchange-rate devaluations lowered the prices of Chilean
goods. But imports rose even more, as local production declined. Import
prices, moreover, were very low because of the Chicago boys' decision to
maintain an overvalued national currency. As the wealthy captured an
increasing share of national income, their demand for luxury imports at
bargain prices grew too. The rise in imports led to a balance of payments
crisis, which in turn contributed to the debt crisis of the early 1980s.

   So Chile's position as the standard-bearer of free-market achievement
rests entirely on  its performance since  1983.  National income  has risen
for  six  straight  years,  at  an  average  annual  rate  of  six percent.
Unemployment has also fallen steadily, from more than 14 percent in 1983 to
less than 7 percent by 1990.  Inflation averaged 18.3 percent from 1983  to
1989, which is high in absolute terms but negligible by the  hyperinflation
standards of  other Latin  countries.  Also  unlike other  Latin economies,
Chile has been able to reduce the burden of foreign debt, from 143  percent
of G.N.P. in 1985 to 78  percent in 1989.  It has also  diversified exports
beyond its traditional staple of copper to include lumber, fresh fruit  and
fish.

   But this record presents only  a partial picture.  While overall  growth
since the 1983 slump  has been good, it  began from the subterranean  level
induced  by  the  first  decade  of  Pinochet's  repression and free-market
policies.  Thus,  even with  the sustained  economic expansion  it was  not
until 1988 that per capita G.N.P.  exceeded its level in 1980, or  in 1972,
the last full year of Salvador Allende's socialist government.

   The average real wage follows a similar pattern.  The 1989 real wage was
only slightly above that of 1980  and substantially below what it had  been
in  the  mid-1970s.   The  minimum  wage  has failed to maintain even that
degree of stability, falling sharply in  the 1980s.  As of 1987, it  was 31
percent  below  that  of  1978.   This  divergence  between the average and
minimum wage  patterns highlights  the inequity  of income  distribution in
Chile  over  the  1980s.   Economic  miracles  aside,  poverty,  hunger and
homelessness  have  not  declined.   A  recent  Wall Street Journal article
reports that about 1 million people, 8 percent of the country's population,
are now homeless, and as of 1989 the Catholic Church found that 46  percent
of children under  10 were malnourished.   More generally, it  is extremely
difficult to obtain  a reliable picture  of social reality  under Pinochet,
since the government redefined many of the most basic statistical  measures
of  well-being,  including   such  indicators  as   poverty,  malnutrition,
unemployment and consumer prices.   For example, because it  gauged poverty
on the basis of durable goods rather than income, it would not count  among
the poor a family that owned a television, refrigerator, etc. but could not
afford a loaf of bread every day.

   Chile's rulers  have been  well aware  that mass  living standards  have
failed to  rise from  the depths  of the  early 1980s.   Indeed maintaining
abysmal wages was a matter of policy, regarded as the key to the  country's
success in the new export industries.  In the Concepcion region, an area of
heavy lumber production,  an economist with  the local Chamber  of Commerce
reported in 1988 that more than 65 percent of the workers receive less than
the $140 monthly salary considered necessary for basic family needs.
   But  even  given  these  fiercely  antilabor  policies, there is another
factor, one  having nothing  to do  with free  markets, that  has been  the
primary  determinant  of  Chile's  export  boom  and,  more  generally, its
economic success  since the  early 1980s:  the rise  of copper prices.  The
price of  copper on  the wholesale  international market  more than doubled
from 1984 to 1989.  As a consequence, Chile has enjoyed unprecedented trade
surpluses.  For 1988, the surplus was  $2.2 billion; prior to 1986, it  had
never exceeded $1 billion.

   Chile's ability to reduce its foreign debt burden since 1983 is  largely
a result of the country's trade surplus.  But also of great importance have
been its debt-equity  swap agreements, whereby  a foreign creditor  assumes
ownership of a public enterprise in exchange for writing off an  equivalent
share of the government's debt.  Here, however, the fine print is  crucial:
Until  1990,  investors  were  not  permitted  to  repatriate  profits from
debt-equity investments  in Chile,  allowing the  government to  garner the
benefits of  these swaps  without suffering  their most  immediate effects.
Now that profit repatriations have begun, there will be a drain on  Chile's
still  favorable  international  balances.   The  full  picture  of Chile's
post-1983 turnaround, therefore, is decidedly unmiraculous.