Tegnap volt a TV-ben egy musor, amiben bemutattak, hogy a NASA a 50-es es
60-as evekben kiserleteket vegzett cseszealj formaju, helybol felszallo
repulogepekkel. Sokaig az adatok titkosak voltak, de mostanaban kiadtak oket.
Bemutattak a kiserleti repulesekrol szolo filmfelveteleket, megszolaltattak
a kiserletben resztvevoket, meg akik vezettek a jarganyt. A kozepen volt
egy gazturbina, ez hajtotta a masinat. Az elso ilyen jarmu eleg instabil
volt, igy nehany meternel feljebb nem sikerult vele repulni. De kesobb
keszultek hasonlo peldanyok, amik mar kepesek voltak nagyobb magassagokban
is ropkodni. A jarmu tenyleg ugy nezett ki, mint egy "igazi UFO".
Ebben az az erdekes, hogy a Pentagon altal szupertitkosan kezelt UFO
karambolokrol minden pletykalap tud, egy ilyen "felszabaditott" titok meg
alig kap nyilvanossagot. Ennyire pancser modon kezelnek a szupertitkos
adatokat? Nem inkabb arrol van szo, hogy kis zold emberkekrol szolo
sztorikkal tobb ujsagot el lehet adni? Vajon hany fenykep keszult ezekrol
a kiserleti repulesek soran, amit aztan az urnagybacsik letezesenek
megdonthetetlen bizonyitekakent vilaggakurtoltek?
Par eve volt otthon a TV-ben (talan a Friderikusz show-ban, de nem biztos),
hogy egy buzatablan egy korben le voltak dolve
a kalaszok. Tobb UFO szakerto egybehangzoan bizonygatta a musorban, hogy
csakis reulo cseszealj okozhatta ezt. Aztan elojott ket pasi, es kiderult,
hogy ok csinaltak az egeszet. Bemutattak, hogyan dontottek le a kalaszokat
egy darab kotellel. Az egyik megallt kozepen a kotel egyik vegevel, a masik
meg egyszeruen korbejart a kotel masik vegevel. Ennyit az ufologusok
megdonthetetlen bizonyitekairol.
Allitolag radioamatorok elcsiptek az Apollo holdraszallasa soran a foldre
kuldott radiouzeneteket, amikbol idegen lenyek jelenletere lehetett
kovetkeztetni. Tud valaki valamit arrol, hogy ezek az eszlelesek mennyire
voltak hitelesek? (Endre?) Gyanitom, hogy az urrepulesek kommunikacioja
valami kodolt csatornan folyik (Eva?), es akkor egy amatornek nem sok
eselye van az uzeneteket visszafejteni.
Egyebkent hajlando vagyok elhinni, hogy figyelnek minket az urlakok. De
erre eddig meg nem sok egyertelmu bizonyitekot lattam.
Szita Gabor, Chicago
|
Meg '88 januarjaban tortent, hogy a nyari vakaciombol harom hetet
Kenyaban toltottem egy osztondijon. A szarvasmarhatenyesztes
kornyezeti hatasait vizsgaltuk. (Akkoriban meg nem vezettem naplot,
ugyhogy emlekezetbol irok.) Az utolso hetvegen felcsonakaztunk a Tana
folyon a Mount Kenya labaig, majd innen gyalog folytattuk. A tobbieket
magam mogott hagyva elkalandoztam kisse. Mar indultam vissza, amikor
egy kuszonovenyre lettem figyelmes, amely fuggolegesen a fak fole
hatolt, latszolag a semmibe kapaszkodva. A bozoton at kozelebb
tortetve kiderult, hogy egy nagyon vekony, feszes szal szolgalt neki
tamaszul. Ezt, ha teljes erobol nekinyomtam a kesem pengejet, se
tudtam 1 centinel jobban elte'riteni. Becslesem szerint minimum 5-600
kilo ero feszult benne, bar az atmeroje csak 1-2mm volt. Felso vege az
egbe veszett, az also pedig melyen a talajba. A legkulonosebb dolog
volt, amit valaha is lattam.
Visszasiettem a csonakhoz. A tobbiek mar vartak, indulasra keszen.
Amikor elmeseltem, mit talaltam, inkabb a kenyelmesebb megoldast
valasztottak: "Biztos napszurast kaptal!". Hazaerve Del-Afrikaba,
belevetettem magam az egyetemi konyvtar katalogusaba, de minden hiaba.
Azt se tudtam, milyen kulcsszoval keresgeljek, egi pokhalo, vagy
lehorgonyzott muhold? (Leghajorol nem lehetett szo, mert ekkora
felhajtoerohoz oriasi terfogat kell, es azt mar eszlelte volna valaki,
ha mashol nem, egy radarernyon.) Eszembe jutott egy baratom mondasa:
"Ha azt hiszed, felfedeztel valami ujat, szaz szazalek, hogy mar
megirta valaki. Es otven, hogy az illetot ugy hivjak: Arthur C.
Clarke." Hat ez az! Kihoztam minden elerheto konyve't, a tobbit pedig
lefoglaltam. A keresett mu: Ascent to Orbit, A.C. Clarke tudomanyos
oneletrajza. Itt olvastam eloszor u"rliftrol, a kevlar 29 nevu
anyagrol, es meg egy sor elkepeszto otletrol. Bar ugy tunt, en vagyok
az egyetlen, aki latott is ilyet, a gondolat tobbeknek is eszebe
jutott, egymastol fuggetlenul. Az elso allitolag Yuri Artsutanov volt,
aki a kisse furcsa "Villanymozdonnyal a Vilagurbe" cimmel publikalta
otletet 1960-ban a Komsomolskaya Pravda-ban (nem tudok oroszul,
gondolom, ez valamilyen tudomanyos folyoirat lehet). Elkepzelese
szerint egy muholdat a Folddel osszekotve hasonlo rendszer epitheto,
mint az ujjon zsineggel porgetett kulcscsomo. Akkor mar voltak olyan
anyagok, amelyek szakitohosszusaga tobbszaz kilometer. Ez persze meg
mindig eltorpul a tobb-tizezer km-es geostacionarius magassag mellett.
A helyzet azonban nem olyan remenytelen, tobb okbol kifolyolag. A
kotelnek nem muszaj azonos vastagsagunak lenni, felfele vastagodhat
is, hogy a sajat sulyabol eredo novekvo terhelest elbirja. Ilyen
alapon akarmilyen magassag is elerheto, sot, mint Clarke irja,
ragogumibol is epitheto urlift, csak annak a tomege nagyobb lenne,
mint a vilagegyeteme (a vastagodas exponencialis jellege miatt). A
masik konnyito tenyezo, hogy az effektiv nehezsegi ero felfele egyre
csokken, sot el is tunik, a centrifugalis erobol kifolyolag. Tehat egy
jol tervezett hagcso nagyon vekonyan indulna, es fokozatosan
vastagodna 36 000 km magassagig. Onnantol megint vekonyodhatna,
egeszen a huzoerot biztosito kampoig (ez egy nagy tomegu muhold
lenne). Hogy mekkora a maximalis vastagsag, es a rendszer ossztomege,
az a felhasznalt anyag fuggvenye. A ma iparilag eloallithato kevlart
alapul veve, az elobbi par meter ala szorithato. Ez meg mindig nem tul
praktikus, de mar elvileg kivitelezheto! Mostmar biztos voltam abban,
hogy nem csak almodtam az egeszet! A legvaloszinubbnek az tunt, hogy
egy idegen civilizacio (esetleg ittfelejtett) titkos kiserleterol van
szo. Elhataroztam, ha torik, ha szakad (remelem nem!), vegerejarok a
dolognak, sot, ha lehet, az urletranak is!
A kovetkezo honapok a tervezessel es a technikai kivitelezessel
teltek. Egy sor kerdest kellett megvalaszolnom. Hogyan konstrualok
kopasallo foggantyukat a maszashoz, amelyek valtozo atmeronel is
mukodnek? Hogyan keszitek lagy zsilipet az urruhamra, hogy odafonn is
tudjak a kulvilaggal anyag-csere-berelni, stb.? (Ez utobbi nem is
olyan bonyolult. Gyerekkoromban sokszor jartam az Alfoldon,
rokonlatogatason. Ott tanultam meg bekotni barmilyen zsak szajat. Aki
mar latott kozelrol szkafandert, az tudja, hogy a hasan a bejaratot
ugyanezzel a pofonegyszeru trukkel zarjak legmentesre. Innen, egy kis
talalekonysaggal barki konnyen rajohet, mit es hogy kell modositani.)
A maszas megkonnyitesere tobbfele megoldas is kinalkozott. Az egyik,
hogy eleinte egyszeruen betoldok kevlart a szal alattam levo reszebe,
es hagyom, hogy vontasson a muhold az elso par szaz kilometeren at. A
masik, hogy napelemes muhernyok hozzak utanam a kulonbozo tomegu
tartalekokat, kulonbozo sebesseggel araszolgatva. Vegul az utobbinal
maradtam, mert nem akartam megbontani az altalam ismeretlen tomegu
rendszer feltehetoen erzekeny egyensulyat. Ez ugyanis konnyen
szakadashoz vezethet. Vilagos volt az is, hogy az oxigen egy reszet
vissza kell majd nyernem, (dehat azert vagyok biologus) es, hogy a
szkafanderemben osszegyult kilehelt vizparat is meg kell majd innom.
Mivel a fajlagos kaloria a zsiroknal a legnagyobb, ezert ugy
dontottem, csak minimalis mennyisegu cukrot es szenhidratot viszek
magammal.
Elhataroztam, mindent titokban csinalok, hiszen azt se tudom, kik
birtokoljak a kotelpalyat.
Tobbeves elokeszito munka es testedzes utan vegul elerkezett az
indulas ideje, 1991. januar 5. A barataim Cape Town kikotojeben
gyultek ossze, hogy elbucsuztassanak. Ok ugy tudtak, vilagkoruli utra
indulok. (Ekkor meg nem is sejtettem, mennyire jol tudjak!) A tengeren
minden siman ment. A kenyai parti orseget megvesztegettem, nehogy
atkutassak a csaladi vitorlast. A Tana torkolatanal lehorgonyoztam,
teherhordokat es ket motorcsonakot bereltem. Kiepitettem a radio-
email-kapcsolatot is az egyetlen beavatottal, egy magyarorszagi
baratommal. Ekkor meg nem volt titkosito programunk, igyhat
viragnyelven hintoporoztunk. Nehany napos csonakazas utan kirakodtunk
a folyo balpartjan, egy alkalmas helyen. A maradek par kilometert
gyalog tettuk meg, egeszen a hagcsotol kb. 200 meterig. Itt mindenkit
visszakuldtem, es egyedul alltam neki a munkanak. Igy erkezett el 1991
marcius 23. A kovetkezo harom ev fuggoleges kalandjanak lenyegesebb
pontjait egy furcsa veletlen folytan mar olvashattatok, igy erre tobb
idot most nem vesztegetek. (Folyt. kov.)
Udv,
Ida
U.i.
Kedves Miki Ba'!
Ugy latom, del-afrikaiak nem nagyon nyuzsognek itt, ezert duplan
orulok minden szemelyes ismerosnek. A hajszinemet jol irod le (en
inkabb platinaba hajlo bronznak neveznem), de a 80-as evekben en mar
nagylany voltam, nem jatszottam babahazban. Emlekszem viszont egy
bohokas magyar bacsira, aki hozzank jott egyszer latogatoba. A
kulonfele helyi nyelvek voltak a maniaja. Volt egy pigmeus bejarononk,
az o negyeves kislanyat addig nyaggatta, mig az meg nem tanitotta neki
a nyelvcsettinteses x! hangot. Amikor aztan sikerult, nagy lelkendezve
ujsagolta mindenkinek: "Mar kettyen, mar kettyen!" Nagyon vicces volt!
Ezert gondolom, hogy nem Te lehettel, mert (javits ki, ha tevedek)
minden HIX-leveledbol csak ugy arad az a bizonyos melankolikus, jol
korulhatarolhatoan findlermikis "je ne sais quoi" ami miatt esos
napokon szoktam oket olvasgatni, amikor elfog a honvagy, es sirdogalni
van kedvem. Raadasul itt tyuktojas nagysagu esocseppek potyognak,
kepzeld el, AZ milyen szomoru!
Nos, szemelyes ismeros, vagy csak e-smeros, mindenkeppen jol esett,
hogy irtal!
Nagy tisztelod,
Ida
|
