es a Halalrol
(tizenhetedik, befejezo reszlet)
Mar kozel jartak otthonukhoz, amikor eszrevettek: faklyasok kozelednek
felejuk.
- Erre!... Erre!... - vezette oket egy magas, ismeretlen, eros hangu ferfi.
A sotetben nem la'tta'k az arcat.
A faklyasok harman voltak.
Ovatosan lepkedtek a surusegben, minden bokorba bevilagitottak.
- Erre, erre! ... Itt kell fordulni a nyireshez!
Ismet az ismeretlen, magas ferfi hangja volt.
Majd megint o" szolt:
- Szatjavan sokszor elmondta nekem az utat...
Szavitri es Szatjavan megalltak a sotetben. Megszoritottak egymas
kezet.
- Az apam! - dobbent meg egyszerre a ferfi.
Szavitri nem felelt. O" mar percek ota tudta.
A fiatal ferfi belemeredt a faklyafenytol nyugtalan, gyanta's
sotetbe.
- Nezd, Szavitri! Nezt meg te is az arca't!... Az apam?
- O"! - mondta Szavitri.
Belekapaszkodott a ferfiba, majdnem ajult volt a boldogsagtol. Hat
Djumatszena kiraly ismet lat?... Faklyasokkal keresi oket?...
Megfiatalodott, eros lett, ismet nagy kiraly lett? Jama csodat tett! Es
ezert a csodaert o" harcolt...
Nem!... - hasitott bele az orom utan a szemerem. - Ezt soha ne
tudjak meg! Hogy neki koszonhetik... Hogy o valtotta meg oket... Halalaig
titkolni fogja! Me'g Szatjavannak sem mondja el ... Halalaig lesz egy
titka!
Es most megismertek a masodik es a harmadik faklyast is.
A kiralyne volt az egyik. A szotlan, szomoru kiralyne, aki
kiegyenesedett, amiota nem lattak. Mar fenseges es csodalatos volt. A
harmadik faklyat meg az a koborlo remete tartotta, aki reggel tevedt
hozzajuk. Aki ugy koszontotte Szavitrit: "Ne legy ozvegy soha!" Es Szavitri
most a melle're szeretett volna borulni.
Szatjavan elorerohant, majd zavartan megallt.
- Apam! - mondta felszegen.
Nem tudta, megismeri-e az apja?
A kiraly ranezett.
A gyanta's, erdei sotetben, a tancolo faklyafenyben mindannyiuk
szive megallt egyetlen pillanatra.
- Latok! ...
Majd megolelte:
- Tizenot ev utan megint latlak, fiam!
A faklyat atadta a remetenek, aki most mar ket faklyat emelt a
magasba.
- Szavitri!... - mondta a kiraly csendesen a sotetnek.
Erre a fiatal no is belepett a fenybe.
- Milyen szep vagy! - nezte ot Djumatszena kiraly. - Milyen szep vagy! Mint
egy viragzo mandulafa ...
Elmosolyodott.
- Nem rolam enekeltel te? Nem en vagyok az a lomha, elhizott, fekete
bivaly, aki egyszerre latni kezd? Es azontul minduntalan leterdel a
rozsaszin, viragzo fak elott ... leborul a to partjan a lotuszok elott ...
csillagokra halaszik az ejszakai folyok vizeben ... Nem engem gunyoltal-e
jo elore? Felek toled, Szavitri! Mert en sorra meg akarom tenni mindazt,
amit a te fekete bivalyod tett... Leborulok a vilag elott!
Meg mindig ugyanaz a csodalatos ejszaka volt. A tuznel ultek, az oreg
banjanfa alatt.
Djumatszena kiraly beszelt:
- Es a legkulonosebb, hogy nem vettem eszre: megint latok!... Csak neztem a
delutanba... Ti annyiszor elmondtatok nekem, milyen itt a delutan...
Elmondtatok a banjanfat... a termeit ... a palotankat ... amott a
sza'lafat... a fuszonyegeimet... az osvenyeket.... a dombot... az erdot....
a fugefat... a rozsaszint es a zoldet... Azt gondoltam, csak almodtam ezt a
delutant is. Ugyanugy, mint a tobbit...
- Megis... mi volt az, amit meglattal vegre? Amirol tudtad, hogy megint
latod... - kerdezte Szatjavan.
Djumatszena kiraly szomoru lett, de ebben a szomorusagban mosoly is
fenylett.
- Egyszerre egy idegen not lattam ... Errol a norol sohasem beszeltetek.
Ult mellettem, es hallgatott. Sapadt volt, es hallgatott. Szeretettel
nezett engem, es hallgatott. En ezt a szep, szomoru not soha azelott nem
lattam. Olyan volt, mint egy virag, mely nem ismerte meg a napfenyt...
Emlekeztem a felesegemre... ugyanilyen szep volt, de o magas, fenseges,
elettel es verrel teli volt. Ebben a noben, aki mellettem ult, csak
szeretet, szomorusag es szepseg vilagitott, az elet hianyzott belole...
Nezett engem, en neztem ot... Talan orakig neztuk egymast. Es a vegen mar
tudtam, ki ul mellettem. Es azt is tudtam, hogy latnom kell... Mert ez a
szep, idegen no hianyzott az a'lomkepeimbol. Neztem o"t, es sejteni
kezdtem,
hogy latok... Hogy ez mar nem a'lom: ez a valosag es az igazsag!... Hogy
ilyen a valosag es az igazsag!
- Te voltal, anyam?
- En... - bolintott a kiralyne.
De ezt mar a regi kiralyne bolintotta.
Szavitri nezte oket, es hallgatott.
Elmult nehany nap.
Es egyszerre ketfelol is jottek hirhozok. Szalvabol es Madrabol.
A szalvai erkezett elobb. Lihegett.
- Djumatszena kiraly ... Leigazott neped vegre fellazadt ocsed ellen!... A
bitorlo kiraly mar nem el!... A kegyence olte meg!... A nep teged kivan!...
Az uzenetuket, a konyorgesuket hozom: legy ismet a kiralyunk!... Vakon is
te vagy az igazi, a nagy kiraly!
A szotlan kiralyne felallt. Felegyenesedett, felmagasodott:
- Vidd hirul: Djumatszena kiraly lat!
A hirhozo leborult.
- Es mikor jossz meg, nagy kiraly?
- Meg gondolkodni fogok, es azutan hatarozok - mondta Djumatszena kiraly.
De ekkor mar ott allt a madrai kovet is. Szavitrit kereste.
- Apad, a dicso Aszvapati kiraly udvozletet hozom. Es nagy hirt: ocsed
szuletett.
- Mondd meg apamnak, a dicso Aszvapati kiralynak: szivbol orulok.
Aszvapati kiraly Madraba hivta oket. Djumatszena kiraly es a
felegyenesedett, szep, kemeny kiralyne Szalvaba.
De ejszaka Szavitri ezt kerdezte Szatjavantol:
- Szereted a varost, kedvesem?
- Teged szeretlek!
- Szereted a palotankat?
- Teged szeretlek!
- A fenyt, a hatalmat, a parancsolas edesseget?
- Teged szeretlek!
Szavitri a mellere bujt.
- Akkor maradjunk itt, Szatjavan. Negyszaz evig szeretnek meg ebben az
erdoben elni, ahol megismertelek. Minden ittmarad velunk: a fak, a patak,
az osvenyek. A fekete medvek, akik granatalmat hoznak nekem es rizst. A
nyires ...
A ferfira borult.
- Negyszaz ev olyan gyorsan elfut!
Megint azt erezte, mint akkor eloszor - amikor Kama hurja
megfeszult... Valamilyen nagy suly, iszonyu, elviselhetetlen suly hull ra a
magasbol. Meg kell halni ettol az utestol. De meg inkabb elni. Es az
oromtol felkialtani.
|
Nem akarok belefolyni az ero"szakro'l meg hasonlo'kro'l kifakadt vita'ba, meg
azt hiszem, te'nyleg nem is ide valo' az ege'sz, de to:bben is emlegette'k a
meggyilkolt szegedi cukra'sz a'llito'lagos so:te't kapcsolatait. Ezekro"l
valo'ban jelentek meg tala'lgata'sok mindenfe'le lapokban, de semmilyen, ezt
ala'ta'maszto' te'nyt nem tudtak csatolni, azta'n pedig a rendo"rse'g is
ca'folta, a gyilkos elfoga'sa uta'n. Z. Nagy Ba'lintnak teha't semmi ko:ze nem
volt a maffia'hoz, becsu:letes ember volt, akit a pe'nze'e'rt o:ltek meg (ami
jo'val kevesebb volt, mint amit va'rtak). Ugy gondolom, ennyi helyreigazita'st
mege'rdemelt.
U:dv, Pe'ter
|