Kedvesek!

Még rágondolni is elborzasztó arra, hogy egy előre megírt forgatókönyv 
szerint 
kellene élnünk. Biztosan vannak olyan helyzetek az életünkben, amit nem 
kerülhetünk  ki, mint párválasztás, gyermekszülés, szeretteink halála stb. 
De 
ezen esetekben mindig ott a másik lélek is, és még ha nem is tudatosan, 
de 
közös "megállapodás" alapján döntünk, döntöttünk. Nem térhetünk ki előle. 
Gondolom a súlyos betegségekre is igaz ez. Valamit szeretnénk megtanulni, 
vagy 
meg kell tanulnunk, tapasztlani.
Többszőr érkezünk életünk folyamán útkeresztődéshez, ahol viszont választhatunk
, merre menjünk tovább. Állítólag még jelzések is segítenek bennünket, 
amit 
persze rendre figyelmen kívűl hagyunk. Hatalmas az egónk.
Én hiszem: "Jól csak a szívével lát az ember". Ha valamivel kapcsolatban 
kellemetlen, rossz érzésem támad, tudom nem ezt, nem így kéne tennem. Többszőr 
bebizonyosodott már az életemben, hogy ha valamit erőszakkal keresztül 
vittem 
mégis, sosem voltam igazán sikeres. Ha hallgattam a belső hangra, útólag 
kiderült, hogy jó döntés volt, mégha abban a" sikertelen" pillanatban kudarcnak 
fogtam is fel. Persze ez egy nagyon vékony határvonal, és valóban tapasztalat 
kell ahhoz, hogy ne lépjük át, és még így is megtörténik, mert ugye én 
"nem 
adom fel!".
Én a gyerekeimet ebben a szellemben neveltem és van amelyiket még nevelem. 
A 
kudarcokat is el kell fogadni, levonni a következtetéseket és tenni a dolgunkat 
tovább. Ha nem sikerül egy vizsga, akkor nem sikerül. Mi van akkor? Majd 
sikerül később! Vagy nem sikerül, de akkor nem is ez a dolgod.
Ha jól döntünk, megy a "szekér", ha nem olyan mintha szögletes lenne a 
kerék 
alattunk. Én ezt már megéltem jónéhányszor.
Bocsi a hosszadalmasért! Marcsi