Nem birtam megállni, hogy meg ne osszam veletek :)
 "Moldova György : Lefelé a lejtőn
Egy még fiatalos, a gondokban megszőkült, nem megőszült, 57 éves
asszony meséli:- amikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem
a világ. Se  kutyám, se macskám nem lévén, csak magammal kellett
foglalkoznom, megvalósítottam életem két nagy vágyát: vettem egy piros
kalapot, és megtanultam síelni.
> A piros kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére, mert a barátnőim "hamiskár
tyásnak" kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat teszek,  de a síelés 
fokozatosan  a szenvedélyemmé vált. A Normafa laposabb lejtőin kezdtem, 
a 
trénerem eleinte nem sokat várt tőlem, azt ajánlotta, hogy vegyek néhány 
erős 
edzést, és hagyjam abba, de én kitartottam, egyre meredekebb lejtőkre is 
kimerészkedtem, végül tavaly úgy döntöttem, hogy kimegyek Ausztriába, és 
megpróbálkozom a nagy alpesi pályákkal. Befizettem egy kilencnapos tiroli 
útra, 
és vettem kéz alatt egycsodálatos, egybeszabott, kék síoverállt, csupa 
zseb, 
csupa cipzár, térdben párnázva, bokában raffolva, mit mondjak, gyönyörű 
darab 
volt.

 És este - mert azért nem akartam túl sok szemtanút, ott álltam a
tubenthali pályán. Istenem, én, Kovács Valéria a Népszínház utcából,
hátsó udvar, csigalépcső, vettem egy mély lélegzetet, aztán
elindultam. Az első szakasz simán ment, a nagy meredek előtt egy kis
pihenőrészen megálltam egyet lihegni. De nemcsak lihegni kellett,
hanem egyebet  is,  felfázhattam talán.

  Mivel a dolog igen sürgetőnek látszott, már  nem  tudtam volna
visszamenni szállásomra. Körülnéztem, nem láttam senkit, lekuporodtam.
Egy baj azért volt, a szuper overállomat nem lehetett szétkapcsolni,
csak egyben húzhattam le, a pulóvert a nyakamba, így válltól bokáig
teljes natúr  szépségemben mutattam.

 Egyszóval lekuporodtam, és a költőien szólva, a munka éppen
dandárjában volt, amikor legnagyobb megdöbbenésemre a síléc megindult
alattam -
 Rosszul vágtam le a hóekehelyzetet ezek szerint!!! .Először csak szép
lassan csúsztam, de aztán egyre csaj gyorsabban siklott alattam a
síléc, végül  teljes sebességre gyorsultam fel, és kísérteties
sebességgel  vágtattam lefelé a meredek lejtőn. Ha nem akartam kitörni
a nyakam, fel kellett állnom és felvennem a szabályszerű testtartást,
a pulóverem a nyakamban, a bugyi, és az overáll a bokámon.

 Mit mondjak, voltam már boldogabb is, végig azt hajtogattam magamban:
- Istenem, ha túlélem, adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra.
Végül megcéloztam egy bokrot, a bokor már nem tudott kitérni,
kificamítottam a csuklóm, de az ép kezemmel végre fel tudtam húzni a
bugyimat.A hegyi mentők értem jöttek, és lekísértek az
elsősegélyhelyre.

 A bőrkanapén egy öregfiú feküdt ideiglenes kötéssel a törött lábán,
síléce roncsaival akkor gyújtottak be a kályhába. Míg az orvosra
vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk. - Ön szintén kezdő, uram?

 - Én? Nagyságos asszonyom negyven éve síelek, Alsó-Ausztria
többszörös lesiklóbajnoka vagyok, és most először sérültem meg.
 - Mi történt?
 - Ez maga volt a pokol, asszonyom. Siklok lefelé a pályán a magam
nyugodt tempójában, amikor mögülem felbukkan egy boszorkány, pulóverje
a nyakában, az overálja a bokáján, egyébként teljesen meztelen, még a
vakbél-operációjának a helye is látszott - egyébről nem is beszélve.
Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott mellettem, annyira
megdöbbentem, hogy nekimentem egy fának.

De csak kerüljön a kezembe ez a boszorkány! Ön is az ő áldozata volt,
asszonyom?- Én is - mondom, és eltöprengtem, hogy mennyi levonással
adnák vissza a nyolcnapi  üdülési díjat ? "