Elmaradt az MTÁSZ közgyűlése határozatképtelenség miatt.
Elkeserítő! Sokan szabaddá téve mára magukat, -vidékiek fölutaztak a
fővárosba- megjelentek a kihirdetett időpontban, de nem elegen. 57
tagszervezetnek kellett volna ott lennie, de csak 39 képviseltette magát.
Tudom, hogy sokan belefásultak már a szövetségben zajló dolgok miatt, De
ezen változtatni csak akkor tudunk, ha ilyenkor határozatképesen
megjelenünk. A következő, január 21-ei közgyűlés a megjelentek
létszámarányától függetlenül határozatképes lesz! Sajnos a demokráciának
vannak kötelezettségei is. Az országos szervezet közgyűlésén megjelenni
pedig az.
Figyelmeztető jel azonban, hogy a könyvelő aki a szövetség könyvelését végzi
megint nem volt ott, pedig legalább ez az 5. közgyűlés ahol a pénzügyekkel
szeretnénk foglalkozni, és tőle lehetne kérdezni dolgokat. Ugyancsak nem
volt ott a független könyvvizsgáló sem, aki jelentést készített a szövetség
gazdálkodásáról, megvizsgálta a könyvelést az 1999 és 2000-es évre
vonatkozólag. Ő azért nem volt ott, mert a szövetség pénteken délután
fizette ki a munkáját, -ami feltétele volt az anyag felhasználásának- és így
már nem tudta magát szabaddá tenni. Remény azonban van arra, hogy a
következőn ott lesz. Kaptunk írásos anyagot, de ezek csak számok, és
magyarázat, szöveges információ nincs hozzá, ezért most ezekből nem idézek
semmit.
A helyzet azonban kritikus, amiben a szövetség van.
Ennek fényében kérek mindenkit, hogy 21-én mindenki jöjjön el a közgyűlésre,
és tegyük rendbe amit lehet, és a jobbítás szándékával dolgozzunk a
táncosokért, a sportágért!
Üdvözlettel:
Pásztor Ferenc
|
>From: Marcell Gal >
>Nev=Havas Andrea
>Celom=versenyzes
>Varos=Budapest
>rb=lány
>Eletkorom=18
>Magassag=174
>Súlyom=60
>telefonom=0620 3293118, 061 3698568
>stilus=standard es latin
>Klub=Feeling 4 eve
>Tanchely=Feeling
>Tartossag=hosszutavu
>Osztaly=versenyelokeszitos
>Idoraforditas=6-8 ora
>Anyagiak=5000Ft
>Tanar=Kovacs Zoltan
>URL=http://
>Egyeb=Szeretnek egy olyan tancpartnert talalni aki nem riad vissza a lehetsege
s akadalyok elott, hanem velem egyutt megprobalja lekuzdeni.
|